9.fejezet - tömör gyönyör

Chris szemszöge:

Elkenődve feküdtem a szálloda szobámban és magamat szidtam amiért képes voltam megcsókolni Őt. Tudtam hogy nem helyes, és nem kéne még így is nehezebbé tennünk a már így is bonyolult kapcsolatunkat, de abban a percben kijött rajtam az a sok elfolytott érzés, és vágy, amit iránta éreztem, és hát így sült el.
Abban a percben nem volt semmi, és senki csak Ő. És az az érzés hogy mégközelebb húzzam magamhoz. De a fenébe is, már megint rajta jár az agyam. Nem tudtam mást kitalálni, úgy gondoltam adok pár napot neki is és magamnak is hogy lenyugodjunk, és tiszta fejjel tudjunk beszélni, persze csak ha ezek után szóba akar állni velem.
Tulajdonképpen nekem nagyon is tetszett Lana, még úgy is hogy állandóan szívtuk egymás vérét. Kicsit még élveztem is, ha piszkálódtunk.
Már három nap telt el azóta, hogy volt az az incidens de még mindig nem akartam visszamenni, és szembe néznem vele de tudtam hogy muszály lesz, így hát magamra kényszerítettem hogy másnap reggel haza menjek. Főleg azért, mert már biztos aggódott értem hogy eltűntem, és ez a gondolat jól is esett. Remélem észrevette hogy nem vagyok ott. Biztos észrevette. Igen.

Lana szemszöge:

Kihívóan susogtam édes szavakat a telefonomba.
- Hát igen, még így is egy falat bugyiban is írtó melegem van. Azt hiszem sose szokom meg.
- Jajj ne csináld ezt velem. Egész nap a holnapon jár az eszem amikor újra láthatlak, és most még játszol is velem. Tudod, nagyon szívesen lehűtenélek.
- Igazad van, gonosz vagyok - kuncogtam.
- Na figyelj szivem holnap olyan kettő körül átmegyek érted, rendben? Garantáltan jól fogunk szórakozni - mondta Mario férfias, mély hangján.
- Rendben, akkor leteszlek. Várni foglak, szija.
- Álmodj velem - szólt még bele utoljára, és letettük.
Ez a pasi teljesen elcsavarta a fejem. Olyan édes volt, és figyelmes, na meg rafinált is, hogy esélyem se lett volna ellenállni neki.
Mikor először találkoztunk, nem gondoltam volna hogy el hív randizni, de azt meg pláne nem hogy harmadjára se un rám.
Mindkét alkalommal amikor vele voltam kiléphettem egy kicsit a felfordulásból ami engem vett körül, és szabadnak éreztem magam. Az egyetlen ok ami miatt kellemetlen volt, hogy Ő ismert üzletember, tekintélye van és sok sok pénze. Én meg egy senki vagyok, aki iszákosok előtt tekergett, és akit éppen pár elvetemült fazon lázasan keres, hogy elvághassa a torkom, vagy egyéb kedves dolgokat művelhessenek velem. És ezt nem akartam el mondani neki. Nem tudom hogy mit szólna ha előállnék a foglalkozásommal. Biztos undorodna tőlem. Így is csak egy átlagos lány vagyok, de ha ezt megtudná, prostituáltnak tartana. Eddig akárhányszor kérdezett a munkámról, azt hazudtam hogy egy bárban dolgoztam felszólgálóként, pedig ez sem egy olyan foglalkozás amivel Ő méltón mutathatna be bárkinek is.
Ezért ez az én titkom marad.

***
Másnap reggel elmentem letusolni, meg az egyéb teendőimet elvégezni, aztán felvettem egy pólót és egy bugyit, majd kimentem a konyhába.
Nem volt ki előtt szégyenlősködnöm mivel Chrisnek napok óta a nyomát se láttam. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem aggódtam érte. Féltem hogy valaki elkapta, de megnyugtattam magam azzal, hogy ha így lenne már biztos engem is elvittek volna.
Próbáltam hívni a mobilján de még csak ki se csöngött. Biztos valami nőcskénél tölti a napjait és annyira el van foglalva a vágyai kielégítésével hogy eszébe se jut hogy valaki vár rá otthon - gondoltam. Bár jobban meggondolva én sem vártam, mert nekem is volt kivel foglalkozzak, amit egyáltalán nem bántam. Mario tényleg felkeltette az érdeklődésemet.
Még csak 11 óra volt, és miután megreggeliztem ledobtam magam a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t.
A zene adóra váltottam aztán kimentem inni egy pohár vizet.
Lágyan ringattam a testem a zene ütemére.
Eszembe jutott hogy mióta történt velem ez az egész, azóta nem is nyújtottam nem is táncoltam, és hiányzott. Az a része nem, hogy közönség előtt kellett ezt tennem, de a zene és a tánc nagyon is.
Szelíden tekergettem a csípőmet és lépkedtem összhangban a zenével miközben kortyolgattam a vízből.
- Szia - hallottam magam mögül a halk köszönést.
Ijedten fordultam hátra és mikor megláttam a velem szemben álló Christ elöntött a méreg.
- Nocsak.. Kit látnak szemeim nem képzelődök? Hazajöttél? - kérdeztem gúnyosan. A szemeit rajtam futtatta, de ez most a legkevésbé sem érdekelt.
- Igen, hazajöttem. Egy kicsit kikapcsolódtam.
- El tudom képzelni mit értesz ez alatt.
- Nem tartozom magyarázattal neked - mondta majd elindult a szobája felé.
- Még hogy nem? Itt vagyok egyedül ebben az országban, mert te ide hoztál, itt hagysz egyedül, de nem tartozol magyarázattal?
- Úgy gondoltom egy kis időre van szükségünk.
- Te csak ne dönts helyettem.
- Miért csak nem aggódtál? - lépett közelebb hozzám azzal a bizonyos mosolyával.
- Jó, tudod mit? Nem érdekel.
- Én is így gondoltam - fordított nekem hátat és bement a szobájába.
- Fulladj meeeeg! - kiáltottam utána mérgesen. Micsoda egy szemét.
Bevágtattam a szobámba a szó szoros értelmében, és ledobtam magam az ágyra és hagytam hogy eluralkodjanak az indulataim.
Miután kidühöngtem magam, elütöttem az időt TV nézéssel, majd neki áltam készülődni a randimra mert az idő ketyegett mint a fene.
A szép időre való tekintettel felvettem egy forrónacit, ami kiemelte a hosszú lábaimat amiket a legjobban szerettem magamon, és feldobtam egy mély dekoltázsú pink színű trikóval. Csajos voltam, de sportos is egyben, aztán mivel eszembe jutott hogy valahova el akar vinni, így a nőiességet a sminkemben, a hajamban és a brutális magassarkúban hangsúlyoztam, ami kényelmes volt.
Kimentem a nappaliba, ittam egy pohár narancslevet aztán leültem a kanapéra és a maradék 20 percet a TV előtt töltöttem.
- Hát te? - kérdezte Chris kibújva a szobájából.
- Mit hát én?
- Készülsz valahova?
- Igen.
Összeszorította a száját és tovább faggatott.
- És mégis hova?
- Találkozok a barátommal.
- Milyen barátoddal?
- Egy elég jó barátommal - mondtam egyszínűen, miközben élveztem a kis kihallgatásomat.
- Lány?
- Akkor barátnőt mondtam volna.
- Óh, szóval randid lesz?
- Ahogy mondod - mosolyogtam.
- Kivel?
- Na álljunk meg egy percre. Miért érdekel?
- Mert szeretném tudni hogy hol vagy, kivel, és mikor.
- Három napig nem érdekelt?
- Jó, igazad van szólhattam volna, de attól még nem kéne mindenféle pasikkal találkoznod hogy vissza vágj nekem.
- A francokat se érdekelsz, nem neked akarok vissza vágni, magam miatt megyek el, mert egy nagyon rendes FÉRFI. Ellenben veled, ja, és hogy pontos legyek nem mindenféle pasikkal, hanem egy bizonyos pasival.
Láttam rajta hogy ideges, és hogy mennyire féltékeny, ami élvezettel töltött el, de tényleg nem emiatt csináltam. Hanem mert tetszett Mario, de ha már így alakult hogy Chris szemtanúja lehetett a randevúmnak akkor hát miért ne élvezzem?
A kocsi dudájára lettem figyelmes, és boldogan pattantam fel, majd szedtem össze a táskámba való dolgaimat és mentem az ajtó felé.
- Mikor jösz?
- Majd amikor haza érek. Te nem tartozol nekem magyarázattal, de te tudni akarod az összes lépésemet? Micsoda dolog ez. - mondtam majd kinyitottam és bezártam magam mögött az ajtót. Elindultam az autó felé mosolyogva miközben hallottam hogy nyílik az ajtó mögöttem.
Chris felvette a tempót velem és odakísért az autóhoz amit én szúros pillantással nyugtáztam.
Intett Marionak hogy húzza le az ablakot, de ő ehelyett kiszállt.
Gondoltam megelőzöm a fennálló veszekedést, így hát gyorsan bemutattam őket egymásnak.
- Mario mi? - sziszegte Chris, amit Mario értetlen pillantással elemzett.
- Én lennék. Öhhmm.. Szeretném elvinni a hugodat valahova, de ne aggódj vigyázni fogok rá.
- Lana nem a hugom!
- Akkor?
- Ez bonyolult, de maradjunk a barátoknál.
- Nekem mindegy, akkor szia - mondta majd beszállt a kocsijába, és intett hogy tegyem én is.
- Ezért még számolunk - köptem oda a szavakat Chrisnek majd beszálltam én is.
- Huh, hát ez elég bizarr volt - mondta Mario mikor már elindultunk.
- Ne haragudj kérlek, bizonyára kellemetlen lehetett neked, de nézd el, szegénynek kicsi kora óta gondjai vannak az agyával.
- Hogy érted?
- Hát úgy hogy bolond.
- Óhh.. Akkor mindent értek. De miért aggódik ennyire érted?
- Hát nem tudom, de nem érdemes róla beszélni, inkább mesélj valamit, mit csinnáltál ma?
- Semmi érdekeset. Telefonáltam párat, elintéztem az üzlettel kapcsolatos dolgokat, aztán találkoztam a barátnőmmel - bólogatott miközben elfolytott egy nevetést.
- Barátnő mi? - boxoltam a vállába - Akkor én miért vagyok itt hmm?- mondtam vigyorogva. Tudtam hogy csak viccel.
- Mert most te vagy a soros - vigyorgott ő is - Nem igaz ám, komolyan ne vedd.
- Ha komolyan vettem volna,arról már tudnál.
- Ó, na ne? Kezdjek félni?
- Rettegni - mosolyogtam rá. Elolvadtam a tekintetétől.
Egy puszit nyomott az ajkaimra, majd tovább beszélgettünk. Ezt már megszoktam, sokszor adott puszit a számra, de ennél tovább még nem jutottunk.
- Van egy nagyon jó étterem a közelben, szeretnél oda menni?
- Hát nem egészen vagyok elegáns helyhez öltözve.
- Kit érdekel, azzal ne törődj. Szeretnél menni?
- Hát nem tudom..
- Te még így is szép vagy, és nekem tetszik az a lényeg, bárki merjen szólni egy szót is - nézett rám lágyan mosolyogva.
- Mennyünk - vágtam rá. Ajj, olyan cuki.
Marionak még csak foglalnia sem kellett asztalt, soron kívül beengedtek minket.
- Ismernek már itt?
- Igen, sűrűn járok ide.
- Ide hozod a többi lányt is mi? - vigyorogtam.
- Hogyne, hármassával - kontrázott Ő is.
Vele még ezt is élveztem.
Volt pár karót nyelt nő, akik szemmeresztve néztek, de rájuk villantottam a mosolyomat, és olyankor egyből levették rólam a szemüket.
Miután megebédeltünk elmentünk csavarogni a városban, végig jókat bohóckodtunk, és beszélgettünk.
- Nincs kedved elmenni valahova ahol kettesben lehetünk?
- De, de csak ha jó kisfiú leszel - mosolyogtam ravaszul.
- Talán eltudsz képzelni máshogy? - a válaszom persze nem volt.
Átmentünk hozzá, a háza elég szolid volt, és visszafogott. Tetszett minden, úgy ahogy volt.
- Kérsz valamit inni?
- Nem, viszont valami mást kérek.
- Hmm, kezd érdekelni, mesélj csak mit szeretnél.

- Röviden és tömören Téged, de most rögtön.
- Hát nem is tudom, az nem illene bele a jókisfiús képbe nem gondolod? - ölelte át a derekam, miközben a nyakamba suttogott.
- Akkor tedd félre ezt a képet - mondtam a szájába beszélve, miközben nyelvemet végighúztam alsóajkának vonalán, és szívni kezdtem.
Hátrálva pár lépést a falhoz szorított és a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben a keze felfedező útra indult a testemen.
Belemarkolt a fenekembe és felemelt. Lábaim autómatikusan a csípője köré fontam, engedve hogy a lüktető vágyaink keményen összeszoruljanak.
Addig-addig becézgette a testem majdnem minden pontját az ajkaival, hogy már a vörös köd elöntötte a tudatomat, a vérem csak úgy pezsgett, és leemelkedve róla, levettem magamról minden zavaró tényező anyagot ami a meztelen testemet takarta, majd Őt is vetkőztetni kezdtem.
Átvettem az irányítást, és lelöktem a nem messze álló kanapéra, majd lovagló pózba ráültem, de még nem adtam meg neki azt az örömöt hogy eggyek legyünk. Ajkaimmal az izmos felsőtestét csókolgattam, miközben a kezemmel kényeztettem a férfiasságát.
Egyre lejjebb érve, elértem az eredeti célomat, és a számmal kényeztettem Őt. Egyre jobban fokoztam a már így is kiteljesedett vágyát, kínoztam Őt a gyönyörrel. Mikor már úgy tűnt nem bírja tovább, fordított a pozíción és már én kerültem alulra, és most Ő volt a főnök. Telt és édes ajkaival kényeztetett, miközben kezeivel a melleimet masszírozta. Kétszer is elélveztem ezalatt, ami újdonság volt eddig a szexuális életemben. Miután már úgy éreztem másra nem vagyok képes, megadtuk magunknak a gyönyört amit a végletekig húztunk, meghosszabbítva ezzel az élvezetet. Csodálatos partnernek bizonyult mint a társas-és mind a hálószobai életben.
- Ez fantasztikus volt - doromboltam mikor már csurom vizesen, és pucéran feküdtünk majdhogynem egymáson.
Elmentünk lezuhanyozni, ahol ismételten kölcsönösen kényeztettük egymást. Miután mindketten lehiggadtunk és végeztünk a zuhanyozással, megvacsiztunk, mert időközben ránk sötétedett.
- Nem szeretném ha hazamennél - mondta mikor az ágyból néztük a filmet, amit a nyelvemen beszéltek. Néha feltűnt hogy Mario elnyújtja a szavakat mint a Kubaiak szokás szerint, de egyébként kifogástalan volt a beszéde.
- Muszáj. Holnap egyébként is menned kell dolgozni.
- Elvihetnélek előtte haza. Amúgy sem engedném hogy taxizz.
- Elkényeztetsz - csókoltam meg hosszasan.
Visszacsókolt de valami hihetetlen nagy szenvedéllyel, ami igen nagy hatást gyakorolt rám.
- Na, biztos nem maradsz?
- Nehéz nemet mondani, de muszáj mennem. Sajnálom.
- Jól van, igazad van. Megígértem hogy hazaviszlek.
Mikor már a házunk előtt voltunk, elég hosszúra sikeredett ez a búcsú csók. Minimum 10 percet álltunk a ház előtt.
- Akkor majd hívlak, oké?
- Rednben - bólintottam majd bementem a lakásba ahol Chris gyűlölköző nézésével találtam szembe magam.
- Remek - dünnyögtem halkan, de hallhatóan, majd elindultam felé.

8.fejezet - ciki

Az ajkaim résnyire nyíltak utat engedve forró, édes nyelvének és mikor az ő és az én nyelvem találkoztak, édesen  kóstolgatták egymást. Olyan kellemes és bizsergő érzés töltött el, amelyet még egy fiúval sem éreztem. Chris gyengéden szívogatta alsó ajkaimat, miközben kezével szenvedélyesen a hajamba túrt. Másikkal a pólóm alá nyúlt, és a melleim felé közeledett. Kezeimmel akaratosan eltoltam magamtól, és villámló tekintettel néztem rá.
- Ezt nem kellett volna!- mondtam dühösen és hátat fordítva neki kirohantam a partra, majd a ház felé szaladtam.
A fejemben cikáztak a különböző gondolatok, és érzések.
Mikor visszaértem, berohantam a szobámba és leráncigáltam magamról a vizes ruhákat, és a földre dobtam őket, majd az ágyra ültem és arcomat a kezeimbe fúrtam.
- Mit csináltam te jó ég! - mondtam hangosan.
Tisztában voltam vele hogy nem szabadott volna pont vele csókolóznom, de még jobban nem kellett volna élveznem ezt.
Hiszen állandóan veszekedtünk, és folyton az agyamra ment. Kimondottan idegesített már a jelenléte is. De amikor megcsókolt.. Óh Istenem... Az a csók Isteni volt! Nem, nem nem! Nem volt az, sőt még csak jónak sem szabad lennie.
Hallottam a kopogást az ajtón, ami egyből ki is nyílt, én pedig rémülten néztem rá, miközben ő végig nézett a testemen amit csak a fehérnemű takart.
- Menj ki! Azonnal - kaptam magam elé egy párnát.
- Annyira sajnálom Lana! Nem tudom mi ütött belém - nézett rám most már szomorú tekintettel a vágyakozó helyett.
- Nem akarom még csak hallani se! Menny ki - mondtam lassan tagolva, érthetően.
Chris egy utolsó pillantást vetett rám, majd ki ment.
Idegesen, erőszakosan túrtam a hajamba. Legszívesebben sikítottam volna. Mérges voltam rá, de magamra is.
Elmentem tusolni, és utána elfoglaltam magam estig a TV-vel míg a végén már a gyomrom hangosan jelezte nem tetszését. Én is tudtam, hogy nem kerülhetem el Őt örökké, de annyira nehezen tudtam rávenni magam, hogy kimenjek.
De eldöntöttem, hogy úgy teszek mintha mi sem történt volna, így hát minden bátorságomat és büszkeségemet összeszedve felemelt fejjel mentem ki a konyhába.
Nem találtam a nappaliban, sem a konyhában úgyhogy nyugodt voltam.
Elővettem a tegnapról megmaradt tésztát, és megmelegítettem. Leültem az asztalhoz és enni kezdtem, miközben imádkoztam hogy legalább ma ne keljen vele beszélnem.
Elképedve tapasztaltam már a szobámban ülve, hogy lehet Isten még is csak szeret, és hallgat rám, mert Chris egyszer sem jött ki a kint tartózkodásom alatt. Tovább bámultam a TV-t és hallgattam a számomra érthetetlen nyelvet, ami tetszett. A spanyolban elképesztő  gyorsan hadarták a szavakat, de mégis értették egymást. Mi nem beszélünk ilyen gyorsan, de eldöntöttem, hogy megtanulok spanyolul. Hamár köztük élek.

Másnap reggel felébredve, a fürdőbe mentem és elvégeztem reggeli teendőimet, majd kimentem reggelizni. Chris most sem volt kint, amit már kicsit furcsálltam. Se tegnap este nem láttam, de még csak hallani se hallottam jelen létét, és most sem.
Valami kifogást ki kellett találnom, hogy bemehessek hozzá, leellenőrizve hogy itthon van-e.
Bekopogtam és vártam a választ, ami nem jött.
- Figyelj, kinyitnád?Csak meg akarom kérdezni hogy mit főzzek ma - ami valóban nem volt butaság, mert valamit főznöm kellett volna.
Két percig toporoghattam az ajtaja előtt, aztán megunva benyitottam.
Nem volt bent egy árva lélek sem, és kételkedtem benne hogy egyáltalán itthon aludt-e.
A szép szobában mindenütt tiszta és szennyes ruhák voltak szét dobálva. Akaratlanul is elmosolyodtam ezen. Mi nők, mindig morgunk amikor a férfi szét dobálja a ruháit, és mindenhol csak takarítani valót hagynak maguk után, de személy szerint úgy látom, hogy azért titkon élvezzük hogy gondoskodhatunk róluk, és függnek tőlünk. Elvégre mi lenne velük, ha nem főzne és mosna rájuk egy gondoskodó nő, vagy anya? A választ szerintem mindnyájan tudjuk.
Vágytam rá hogy rendet tegyek a szobájában, de nem akartam hogy azt higgye mászkálok a szobájában, másrészt meg éppen haragudtam rá a tegnapi manővere miatt, így hát megadóan becsuktam magam után az ajtót, és a nappaliba mentem.
Nem foglalkoztam azzal, hogy nem volt otthon, mert ez rám nézve csak jó volt, de közben furdalta az oldalamat a kíváncsiság hogy merre járhat.
Megkerestem a telefont, és hívtam magamnak egy taxit.
Átöltöztem menős ruhába, én csak úgy hívtam. Megkerestem a kis dobozkát amiben Chris tartott pénzt, engedve hogy abból bármikor ki vegyek ha szükségem lenne rá.
Mikor meghallottam az autó dudálását, bezártam a házat és a kocsiba ültem.
Megadtam neki a címet a bevásárló központba és hátradőlve figyeltem az elsuhanó házakat, fákat.
Mikor megállt az autó, kifizettem és bementem az üzletbe.
Fogtam egy kosarat és sétálni kezdtem az árucikkek kavalkádja között.
Eldöntöttem hogy csinálok tejszínes csirkét kukoricás rizzsel. Mikor megvettem az ehhez szükséges dolgokat eszembe jutott hogy spanyolul szeretnék tanulni, így a könyves részleghez mentem, és keresgélni kezdtem az erre szolgáló könyveket. Mikor mindennel végeztem a kasszához mentem.
Amíg türelmesen várakoztam a sorban, néztem a körülöttem lévő emberek sokaságát, míg ki nem esett a kezemből a kosár amit fogtam egy lökés hatására.
Az anya nyelvemen felkiáltottam és csúnya szitkokat szórtam a szerencsétlenségem okozójára, mert tudtam úgysem érti.
Szúrós szemekkel néztem a férfira aki mellém térdelt és segített össze szedni a szétgurult dolgokat.
Spanyolul magyarázott nekem valamit, gondolom azt hogy segít.
- Ez a legkevesebb ha már volt ilyen szerencsétlen - mondtam morogva miközben még mindig pakolgattam a kosaramba.
Halványan elmosolyodott a barna bőrű férfi, én pedig nem értettem ennek okát, de felmérgesített. Nem elég, hogy nekem jön, még ki is nevet.
- Jajj de letörölném a mosolyt a képedről - néztem rá mosolyogva miközben mondtam. Szívből mosolyogtam mert viccesnek találtam hogy épp fenyegetem hogy megverem ő pedig azt hiheti hogy kedvesen köszönöm neki a segítségét.
- Arra semmi szükség - felelte tökéletes akcentussal, mire a mosoly lehervadt a számról. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenembe.
- Ohh.. - ennyit tudtam kinyögni.
- Maga jön - mutatott a kasszára, én pedig szégyenlősen felálltam és a kasszához sétáltam. Szerencsére nem jött utánam.
- A fenébe - suttogtam halkan. Ez is annyira engem jellemzett. Mindent megszívok. Ki a fene gondolta volna hogy pont egy olyan ember lök fel, aki tökéletesen érti, és beszéli a nyelvemet. Kubainak tűnt, a bőr színéről kiindulva, és a sötét szemeiből.
Már a parkolóban sétáltam kezemben a nehéz szatyrokkal, mikor a zsebemből próbáltam ki kotorni a telefont, hogy hívhassak egy taxit.
- Segíthetek? - rémülten fordultam hátra, és szembetaláltam magam a nemrég látott idegennel. Sikerült közelebbről megnéznem. Fekete haja volt, és kreol barna színe és ragyogóan fehér mosolya, és telt ajkai. Ő is szörnyen izmos volt, és megtermett.
- Nem, köszönöm - motyogtam szégyenlősen.
- Ez a minimum amiért fellöktem odabent - mosolygott elbűvölően és átvette a kezemben tartott szatyrokat.
- Elnézést akarok kérni amiért bent olyan hogy is mondjam.. indulatos voltam - mosolyogtam halványan.
- Nem probléma, jól szórakoztam - vigyorgott. Képzelem milyen jókat nevethetett a butaságomon.
- Örülök hogy jól szórakozott.
- Melyik az ön kocsija? - nézett körbe - Csak hogy elvigyem addig a csomagjait - egészítette ki a kérdését.
- Taxival megyek, nincs autóm - jutott eszembe és a telefonomban tárcsázni kezdtem a számot.
- Ha gondolja elvihetem - állított meg.
- Nem, semmi szükség rá.
- Nem gond, komolyan. És ez a minimum amiért gorombán magának mentem, engedje hogy ennyivel megkönnyítsem a dolgát.
Butaság lett volna engednem a kérésének, és vele tartanom, holott teljesen idegen volt a számomra, egy idegen országban, ahol ki tudja mit művelnek a nőkkel, de olyan őszintének tűnt, és valamiért bíztam benne.
- Hát, rendben - adtam be a derekam.
Intett hogy kövessem én pedig készségesen megtettem. Egy gyönyörű autóhoz vezetett, és mikor kinyitotta el sem hittem hogy az a csoda járgány az övé.
- Tyűűhaaa.. Nagyon szép - mondtam, és beszálltam mellé.
Útközben megtudtam hogy Marionak hívják és 21 éves. Volt egy jól működő ingatlan ügynöksége, amit saját maga alakított, saját erejéből, amiért felnéztem rá. És ez a munka megmagyarázta, honnan telt neki ilyen gyönyörű autóra.
- Hát Lana..- nézett rám - megérkeztünk. - nézett a házra amiben laktam, és akkor eszméltem csak fel.
- Köszönöm hogy haza hoztál - mondtam már tegezve a kérésére.
- Nincs mit, örülök hogy megismertelek - mosolygott rám elbűvölően. Valamiért mindig is vonzónak tartottam a néger férfiakat, de nem azokat a csúnya feketéket, hanem a szép barna bőrűeket. Nagyon jó génjeik voltak. Tekintetem önkéntelenül csókra hívogató, telt ajkaira tévedt, de gyorsan elkaptam onnan a tekintetem, és hátranyúltam a csomagjaimért, majd kiszálltam.
- Még egyszer köszönöm, szia - csuktam be az ajtót, és megkerültem a járművet, majd elindultam az ajtó felé, már a kulcsot keresve.
- Lana - szólt utánam - Figyelj, nem lenne kedved eljönni velem valahová, valamikor?
- De, szívesen - mosolyogtam halványan.
- Cserélünk számot?
- Add meg a tied - mondtam. Általában nem adtam meg egy fiúnak sem a  számomat, nem akartam hogy hívogassanak, majd én hívtam őket ha akartam.
- Ismerem ezt - mosolygott, én pedig ismeretlenül néztem rá.
- Nem kell aggódnod, hogy hívogatni foglak, nem vagyok az a fajta - mosolygott, én pedig valamiért elszégyelltem magam.
- Hát jó - mondtam majd megadtam neki a számomat és elmentettem az övét.
Miután elköszöntünk egymástól bementem a házba, ami még mindig üres volt, de most ez sem tudta elrontani a jó kedvemet.
Kipakoltam a szatyrokból, és neki álltam elkészíteni az ebédet kicsit megkésve.

8.fejezet - érzések

Délután hazaérve összedobtam egy egyszerű sajtos tésztát, viszont szoktam kisütni bacon falatokat és azt hozzá szoktam keverni.
- Finom - mondta Chris ízlelgetve a főztömet.
- Akkor jó.
Miután megettük a vacsorának szánt ételt elmostam a tányérokat és bevonultam a szobámba. Bekapcsoltam a TV-t és elnyújtózkodtam az ágyon. Halk kopogtatásra figyeltem fel.
- Mond - szóltam az ajtóban ácsorgó Chrisre.
- Nincs kedved lemenni a partra?
- Nem igazán.
- Unatkozom kicsit, kéne valamit csinálni nem?
- Mire gondolsz?
- Hát nem tudom..- húzta el a száját.
- Nézd a TV-t vagy valami.
- Nem értek jól spanyolul - vallotta be.
- Jó mennyünk sétálni, de adj pár percet.
- Oké -mondta majd magamra hagyott. Tulajdonképpen nem volt semmi teendőm, de minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy végleg elinduljak vele sétálni. Semmi kedvem nem volt veszekedni, nyugalomra vágytam. És féltem hogy ezt nem kapom meg.
- Mehetünk - mondtam előtte állva kis idő után.
- Oké - állt fel majd kisétáltunk, és bezárta az ajtót.
- Mennyi ideig leszünk itt? - kérdeztem már messze a háztól sétálva. Miközben beszélgettünk próbáltam megjegyezni az utat amerre mentünk a part felé.
- Fogalmam sincs. De őszintén szólva ne reménykedj hogy pár héten belül otthon leszünk.
- Nekem mindegy hol vagyok, ha ott úgysem lehetek ahol valójában lennék.
- Sajnálom. Ha lehetne nem kényszerítenélek ilyesmire, de a te biztonságodat veszem figyelembe.
- Miért segítesz nekem? Miért nem hagytál akkor elmenni? - kérdeztem elgondolkodva.
- Talán így akarlak kárpótolni a gondok miatt amiket okoztam.
- Egyébként már nem hibáztatlak. Nem bántottál, és nem adtál oda azoknak a pasiknak akik rám vadásznak. Úgyhogy ezért hálás leszek - mondtam őszintén. Tudom hogy az elején gyűlölettel ordítottam neki hogy mennyire visszataszít, de kis idővel elfogadtam a helyzetet, és más szemszögből láttam a dolgokat.
- Ezt jó hallani - lassított a léptein, amiből én rossz következtetésekre jutottam. Nem akartam semmi érzelgősséget, vagy érzelmeket, ez is épp elég volt. Megszaporáztam a lépteimet és egészen más felé vittem a beszélgetésünk témáját. Nagyon jól éreztem magam, és külön köszönetet mondtam Istennek amiért megóvott a civakodásoktól.
A tengerpart a lemenő nap halvány fényében csillogott. A hullámok halk zaját hallgattam, és a távolban sikongató gyerekek nevetését. Olyan meghitt és nyugodt volt minden. Lágy sugarak cirógatták a szabadon hagyott vállaimat, és a hajamat lebegtette a szél. Levettem a papucsomat, és mezítláb sétálgattam a part fehér és tiszta homokjában ami picit perzselte a talpam.
- Nincs kedved úszni? - törte meg a közénk telepedett csendet sétáló társam.
- Most nem.
- Hát jó, én viszont nem hagyom ki - vigyorgott majd lekapta a felsőjét és egy szál rövidnadrágban rohant a lágy hullámok felé.
Elképedve néztem végig rajta, és eszembe jutott a négy évvel korábbi fiú, akit úgy szerettem. Vékony volt, esetlenül hosszú lábakkal és karokkal. Most pedig nem messzi tőlem egy csupa izmos, hatalmas férfi aki kétség kívül a régi barátom volt. Annyira megtermett volt, hogy sokszor nem is hittem el. Mennyit változik az ember négy év alatt - gondoltam. Aztán rájöttem hogy én is rengeteget változhattam. Egy mosolygós félénk kislány voltam teli álmokkal aztán most ott voltam még mindig mosolyogva, de belül koránt sem boldogan. Olyan sok időt elpazaroltam az életemből, és jelentéktelen dolgokkal foglalkoztam, és ezt sajnáltam. Mert sosem tudhatni hogy mennyi van még hátra az életünkből.
- Biztos nem jössz? - kérdezte vigyorogva Chris - Nagyon jó a víz.
- Nem, majd máskor.
- Valami baj van?
- Nincs semmi.
- Látom rajtad - nézett rám zavartan.
Kiindult a vízből, és felém sétált.
- Mond el - kérlelt mellettem térdelve.
- Csak elgondolkodtam néhány dolgon, de semmi érdekes. - jól esett volna beszélni az életről való félelmeimről, de erre nem ő volt a legalkalmasabb személy.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nem, de rendes vagy - tényleg az volt, és ez meglepetés volt számomra.
- Gyere, próbáld meg jól érezni magad ha már itt vagyunk.
- Semmi kedvem - mondtam szomorúan. Chris egyik keze a térdeim alá siklott a másik pedig a hátamra, és a következő percben már a karjaiban voltam és egyenesen a víz felé tartottunk.
- Ne! Kérlek, nem akarok vízbe menni - mondtam, mert nem tudtam úszni - Nem érted? Nem tudok úszni! - sikoltoztam aggódva és dühösen.
- Nem megyünk mélyre, nem lesz bajod vigyázok rád.
- De akkor se, nem érted meg? Nincs kedvem! - de ekkor már a térdeimet ellepte a víz és a félelem eluralkodott rajtam. Dühösen csapkodtam a mellkasát, de mintha meg sem érezte volna.
Ekkor letett és ellepte a víz a melleimet.
- Te idióta, most miért kellett ezt csinálnod? - kérdeztem dühösen.
- Semmi baj, állsz, és nem süllyedsz el, ne aggódj.
- Az Isten verjen meg - üvöltöztem miközben próbáltam kisétálni a partra.
- Miért vagy ilyen dühös, nem vittelek be, itt nem eshet bajod - nézett rám meglepetten.
- Akkor is, mondtam hogy ne, de te azért is akaratoskodtál.
- Jól van na - fröcskölt le a vízzel, én pedig mérgembe visszafröcsköltem, de ezt félreérthette mert nevetett és újra játszani kezdett. - Milyen gyerekes - gondoltam.
- Olyan vagy mint egy felelőtlen kisgyerek, neked ez vicces.
- Nem tehetek róla hogy te ilyen megsavanyodott lettél. Semmit nem tudsz élvezni, mindenért morogsz.
- Nem mindenkinek volt olyan tökéletes élete mint neked! - fordultam teljes törzsemmel felé, és kiabáltam. A víz már egyáltalán nem zavart, csak az aki még ott volt benne
- Miért, talán azt hiszed nekem az volt? Semmit nem tudsz rólam, de te elkönyveltél engem olyannak amilyennek gondolsz, és észre se akarod venni az ellenkezőjét! - szállt szembe velem. Azt hiszem ez a háború itt elkezdődött, de nem tudom mikor lesz vége.
- Tudod mit? Hagyjuk!
- Ne Lana! Miért akarsz megfutamodni amint egy kicsit is komolyabbra fordul? Beszéljük meg, mond ki amit akarsz!
- Én már kimondtam amit gondolok, és úgy érzem itt pontot kell tenni a végére.
- Látod? Már megint ezt csinálod!
- Mit? - kérdeztem idegesen. A könnyek szúrták a szememet, és nem tudtam megakadályozni hogy végig follyanak arcomon. Az egyetlen szerencse hogy nem látta gyengeségemet, hogy a könnyeim vegyültek a vízzel.
- Azt hogy elzárkózol! És ítélkezel felettem!
- Mert veled nem lehet kibírni!
- Akkor egy kicsit nézzél magadba is! Tudom hogy nem vagyok tökéletes, és csinálhatok olyat ami neked nem jó, de nem rossz szándékkal teszem. De te meg mindenért morogsz, és úgy érzem magam a közeledben mintha mindig vigyázzban kéne állnom, mert figyelsz hogy hol köss belém - mondta ki az érzéseit, amik nekem nagyon rosszul estek. Tényleg ilyen volnék? Akadékodkodó, és mindenért morgó nő személy?
- Akkor ne gyere a közelembe, és mindkettőnknek jobb lesz - mondtam már nyugodt hangon.
- Nem akarom hogy elzárkózz előlem, és falat húzz magad köré.
- Az a fal már nagyon rég óta ott van - javítottam ki. Szemei szomorúan fénylettek, és közelebb jött hozzám.
Megéreztem forró érintését az arcomon, ami furcsa bizsergést hagyott maga után, és megtörölte az arcomat, ahol a könnyeim lefolytak. - Mégis csak észrevette?
- Nem akarom hogy vitatkozzunk, én csak... - alsó ajkába harapott és mélyen a szemembe nézett - ne vitatkozzunk oké?
- Én sem szeretnék - hajtottam le a fejem szomorúan.
Kezeit átfonta a derekamon és ajkai szenvedélyesen csaptak le az enyéimre.

7.fejezet - új otthon

Amikor kiszálltunk az autóból, Levy váltott pár szót Chrissel, aztán elment.
- Gyere, ne késsünk el - húzott a kezemnél fogva maga után.
- Magamtól is megy - morogtam, majd kirántottam a kezemet az övéből, amit egy gúnyos kifejezéssel jutalmazott.
Amikor elintézte a papírokat, és eleget várakoztunk bemondták a járatunkat, becsekkoltunk, és mentünk a gép felé. Amikor sikeresen elfoglaltuk a helyünket, a gyomromban már a pillangók repdestek. Még sosem repültem és bevallom féltem.
- Mi a baj?
- Semmi - feleltem egyhangúan.
- Csak nem félsz?
- Nem!
- Látom... - röhögte ki gyengeségem.
- Hallgass már, még sosem repültem.
- Jól van, nem baj, legalább most kipróbálod.
- De jó..- mormoltam magamnak.
Amikor sikeresen felszálltunk szinte belepréselődtem az ülésbe, és a fejemben mintha vákuum alakult volna ki.
Az utas kísérő hölgy mosolyogva sétálgatott az ülések között, és italt, illetve harapnivalót kínált.
- Köszöntöm Önöket, szolgálhatok valamivel? - kérdezte tőlünk kedvesen a hölgy.
- Nem, köszönöm.
- Egyél egy kis mogyorót, jobb lesz hidd el - mondta Chris.
- Nem kell semmi.
- Biztos?
- Már mondtam hogy nem, ha kellene kérnék.
- Jól van mit fújsz fel mindent... - A hölgy zavartan mosolygott ránk, én pedig kínosan éreztem magam.
- Akkor én megyek, ha esetleg mégis szolgálhatok valamivel csak szóljanak - mondta a nő, majd szem forgatva távozott. Mintha nem láttam volna.
- Most ez mire volt jó? Muszáj volt jelenetet rendezned? - kérdeztem mérgesen.
- Még hogy én? Te nyávogtál végig. Csak megkérdeztem hogy biztos nem kérsz e semmit, erre te meg a torkomnak esel.
- Eltudom dönteni hogy kell e valami vagy sem!
- Jól van király kisasszony.
- Látod? Nem tudtál volna szó nélkül elhallgatni, neked akadékoskodnod kell - vitatkoztunk, amit több utas is szemmel kísért.
- Egyáltalán nem.
- Jó, elég, nem beszélek veled!
- Nem beszélek veled - figurázott ki. Legszívesebben felrobbantam volna mérgemben.
Istenem segíts kibírnom vele! Adj erőt hogy elviseljem! - fohászkodtam magamban.
A repülő út hátralévő részét átaludtam, és csak a leszállás előtti öt percben ébredtem fel.
- Mi vaaan... - morogtam fél álomban.
- Mindjárt landolunk - mondta Chris, majd felém fordulva kinézett az ablakon.
- Milyen szép - suttogtam.
Egyetértően bólogatott, majd ivott egy kortyot a nem tudom mikor kért italából. -Az uraság pezsgőzik.. - gondoltam.
Pár óra múlva kiértünk a repülőtérről, és kocsiba ülve áthajtottunk a fővároson Havannán, majd átértünk egy másik városba Varaderoba.
- Varadero? - kérdeztem leolvasva egy tábláról.
- Pontosan. Ez Kuba egyik legismertebb üdülő helye. Szerintem gyönyörű.
- Tényleg az. És hol fogunk lakni? Egy szállodában? Vagy hogy gondoltad? - kérdezősködtem izgatottan. Olyan jó lett volna egy Kubai üdülőben, ahol úszkálhattam volna a medencében, koktélokat szürcsölhettem volna, már a gondolat is felülülést okozott.
- Nem teljesen - mondta.
- Akkor?
- Nagyjából negyed óra és meglátod.
- Hát jó - mondtam egyhangúan, pedig belül szárnyaltam, még akkor is ha a "lakó társam" az ellenszenveimben úszkált.
Amikor a taxi befordult egy hosszú utcába, és megálltunk, már izgatottan vártam hogy belépjek a házba, amiben lakni fogok.
Kipakoltuk a bőröndjeinket a kocsiból, aztán megvártuk míg elhajt.
- Melyik az? - kérdeztem végignézve a választékon.
- Az ott - mutatott egy sárga színű, modern építésű egy szintes házra.
- Komolyan?
- Gyere - intett felém, majd elindult a bőröndökkel a kezében.
Az ajtó előtt megállt, és kivette a zsebében lévő kulcsot, majd a zárba illesztette.
Vártam mikor röhög fel, és mondja ki hogy csak viccelt, de ez nem történt meg. A zár egy kattanással megadta magát, és benyitott a gyönyörű új otthonomba.
A terméskővel kirakott teraszról beléptem a parkettázott előtérbe.
Volt ott egy ruha fogas, egy cipő szekrénnyel összekötve, más egyebet nem láttam. Kicsit beljebb érve jobb oldalt elém tárult a nappali.
L alakú ülő garnitúra volt a sarokba téve, krém színű arany szálakkal megszőve. Járult hozzá két fotel, és egy dohányzó asztal. A szembe falnál egy hatalmas szekrény volt állítva amin ott volt a TV és néhány könyv, és egyéb dísz tárgyak. A nappaliból nyílt a konyha ami szépen volt elrendezve alkalmas a főzésre.
- Na hogy tetszik? - kérdezte Chris kizzökentve ezzel a csodálkozásból.
- Nagyon tetszik.
- Gyere - mondta majd elindult a bal irányba és megálltunk egy ajtó előtt. Kinyitotta és megláttam a hálószobát.
Egy hatalmas francia ágy volt középen elhelyezve, és szembe vele egy modern, de nem hatalmas TV volt a falra rögzítve. Volt még két ajtó a szobában, az egyik mögött egy fürdő szoba volt, gyönyörű káddal és tükörrel, a másik ajtón túl pedig egy gardrób szoba. Egyértelművé vált számomra hogy ez egy női szoba lehetett, mert a gardrób nagyobb volt mint a háló szoba egybe véve.
- Várjunk csak.. Te ugye nem itt fogsz aludni?
- Dehogy nem.
- Egy szobába velem?
- Pontosan!
- Azt felejtsd el! Biztos nem alszok veled egy ágyba!
- Jajj nyugi már csak vicceltem.
- Ja, hogy most röhögnöm kellett volna..
- Ne aggódj, eszem ágában sincs egy szobában aludni veled.
- Akkor jó, mert nekem se!
- Megbeszéltük.
- Meg - vágtam rá, majd mident mondóan ránéztem.
- Gyere van még valami.
- Mi lehet még? - kérdeztem, de elindultam utána.
Visszaérve a nappaliba elhúzta a hatalmas függönyöket ami egy óriási tolóajtót takart. Elhúzta, majd kisétáltunk a kertbe.
A kert gyönyörű volt, de látszott rajta hogy rég látott gondoskodó kezeket. Elindultunk a kirakott gyepen és hátra értünk az udvarnak ahol egy beépített medence volt letakarva.
- Azta! - hüledeztem.
- Tetszik mi?
- Az nem kifejezés.
- A legjobb az, hogy medencézhetsz is de 20 percnyi séta után megtalálod a tengerpartot is. Kiváló helyen van, és biztonságos környék.
- Mégis miből tartod ezt fent? - kérdeztem miközben elindultunk vissza a házba.
- Ez egy nagyon jó barátomé.
- És csak úgy odaadja neked?
- Igen. Ez a ház tulajdonképpen arra van fent tartva hogy ha bármi történik akkor ide jöhetünk.
- Mégis mi?
- Hát ha olyan kockázatot vállalsz a munkád során, mint mi akkor szem előtt kell tartani hogy nem minden alakul úgy ahogy gondolnánk. És ez is egy ilyen helyzet. Itt senki nem fog keresni minket.
- Elképesztő. De miből fogod kifizetni a költségeket?
- Most még jó ideig nem kell ezen agyalnunk 4 év kemény munka alatt, eleve sok pénz jött kézhez, és én mindig félretettem, és összegyűlt annyi hogy kitartson pár hónapig. Aztán meg keresek valami melót.
- Jól van. Megyek kipakolok - mondtam majd megfogva a csomagom bementem a szobámba.
Olyan szép volt hogy féltem bármit is kipakolni nehogy kárt tegyek a szépségében.
Beléptem a hatalmas gardróbba és kipakoltam azt a kevéske holmimat amit magammal hoztam. Legalább amiatt nem kellett aggódnom, hogy sok helyet foglal, az biztos.
Amint végeztem, kerestem törölközőt és elmentem lezuhanyozni, és átöltöztem.
- Milyen hűvös van - mondtam kiérve a nappaliba mikor már végeztem a teendőimmel.
- Kiszellőztettem, mert érezni lehetett hogy rég volt használva a ház.
- Oké. Eszünk valamit?
- Hát nincs itthon semmi, de elmehetünk bevásárolni.
- Oké - egyeztem bele, majd mikor megérkezett a hívott taxi kocsiba szálltunk, és elindultunk a megadott helyre.
- Bérelnem kéne egy autót - mondta mikor már a hatalmas bevásárló központ soraiban kóvályogtunk.
- Miért?
- Mert nem jó mindig taxival menni.
- Te tudod... - mondtam miközben a kosárba dobtam pár csomag tésztát.
- Mit csinálsz vacsira? - vizsgálgatta a kosárban lévő dolgokat.
- Még nem tudom - mondtam.
- Akkor minek ez a sok minden?
- Előre látó vagyok. Tészta mindig kell, kitudja éppen mit akarunk enni.
- Miért nem veszel akkor amikor azt akarsz enni?
- Mert nem egyszerűbb most megvenni?
- Hát nem tudom.
- Ti férfiak annyira egyszerűek vagytok. Ha kicsit előre gondolkodnátok minden egyszerűbb lenne.
- Jól van na, csak kérdeztem.
Hogy fogom én ezt kibírni - sóhajtoztam magamban, aztán belenyugvóan tovább sétáltam.

6.fejezet - *Holiday*

Összekuporodtam az ágyon, és felidéztem az elmúlt fél óra eseményeit. Sírnom kellett, de nem tudtam. Ott volt az a fojtogató érzés a torkomban de nem tudtam elmulasztani. Azt kívántam ez az egész bárcsak egy rém álom lenne.
Amikor felfogtam hogy az a srác, aki segítőkészen felajánlotta nekem segítségét mikor szükségem volt rá, most épp ő vette el tőlem, mintha minden a feje tetejére fordult volna.
Órákig ücsörögtem gondolkodva mit kéne ezek után tennem, de nem jutottam nevezőre.
Az ajtó nyílására lettem figyelmes és Chris lépett be rajta.
- Mit akarsz? - sziszegtem
- Szeretnék veled beszélni. Azt akarom hogy végig hallgass.
- Úgysincs más lehetőségem - húztam a szám.
- De van. Ha nem akarsz velem beszélni akkor mond meg, és kimegyek. De ha igen, akkor hallgass végig és próbálj kicsit megérteni.
- Megérteni? Téged?
- Látod... Erről beszélek. Te azt hiszed én ezt élvezem. Pedig hidd el hogy nem, emlékezz hogy 4 éve mikor elmentél mennyire akartam hogy maradj, mert megszerettelek. Mennyit voltunk ketten, és beszéltünk és hülyéskedtünk.
- És akkor mi van?
- Az, hogy szerinted én önszántamból mindezek után akarnálak téged bántani? Egyértelműen nem. De belekeveredtem valamibe amiből nem tudok kiszállni. Kaptam egy megbízást, amit teljesítenem kellett, de nem tudom hogy te vagy benne. Ahogyan te sem ismertél meg engem, úgy én se téged.
- Elhiszem hogy nem akartál engem elrabolni, de ha már tudjuk hogy ki kicsoda miért nem engedsz el? Ha?
- Azért mert akik megkértek hogy tartsalak itt veszélyesek rád nézve. És én nem fogom megengedni senkinek hogy bántson téged, de azok a fickók épp arra készülnek. Ezért is fogunk elmenni innen, oké? Jó messzire ahol nem találnak rád.
- Nem megyek sehova értsd már meg! Veled nem! Én megyek, vissza az életembe te pedig ahova akarsz.
- Hát még mindig nem érted?
- Óh, hogyne érteném, te vagy az önfeláldozó régi barát aki megmenti az életemet mi?
Megragadta a karomat és az ajtó felé kezdett rángatni. Nem tartott erősen de eléggé ahhoz, hogy zavarjon.
Amikor kinyitotta előttem a bejárati ajtót meglepődtem de még mindig a karom köré fonta az ujjait.
- Tudod mit? Nem érdekel mit gondolsz, látom fölösleges minden amit teszek. Hiába töröm magam akkor sem tudsz nekem megbocsátani. Nem fogok az utadba állni, menny nyugodtan, de azt tudnod kell - és itt már elengedte a karomat - hogy amint átléped ezt a küszöböt én már nem tudok neked segíteni, és te mozgó célponttá válsz azok előtt, akik Apádra vadásznak. De boldogulj egyedül ha akarsz, de akkor el kell egymástól búcsúznunk, örökre. Mert többet nem foglak látni - mondta egyenesen mélyen a szemembe nézve.
Átgondoltam a hallottakat és akkor vettem észre hogy remegek. Megijedtem azoktól amit mondott. Szóval, engem meg akarnak ölni? - a vér nyomásom a levegőbe szökött. Gyorsan átgondoltam mit is tegyek? Kilépek a lakásból és ki tudja mi vár rám, vagy maradok és elviselem Christ? - amint megszületett a döntés a fejemben, cselekedtem.
Chris helyeslően bólintott miután az ajtó hangos becsapódással zárult.
Az hogy az el rablómmal maradtam, hogy elbújjak azok ellen akik elraboltattak kész vicc volt. Hova csöppentem?
- Khmm... - köhintettem a nappaliba érve hogy Chris rám figyeljen - Mi féle ember az Apám hogy ennyien utálják?
- Hát nem tudom hogy számít e ez.
- Nekem számít!
- Elég rossz ember Lana!
- Mond el.. - kértem halkan.
- Ő embereket ölet meg - mondta ki nyíltan.
Pár perc kellett mire megemésztettem. Az Apám embereket gyilkoltat vagy gyilkol.. Ettől a gondolattól rosszul lettem és le kellett üljek.
- Emlékszel mit meséltem neked róla? - kérdeztem pár perc után mély letargiába esve.
- Igen.
- Milyen vicces nem? Apámnak a nagy szórakozást az jelentette hogy ilyen undorító dolgokat csinált, mint hogy Anyu mellett maradt volna és akkor talán most minden más lenne.
- Sajnálom. Mindent sajnálok, elhiszed nekem?
- Elhiszem. De ezzel sajnos nem sokra megyek.
- Figyelj ha tudnám, jóvá tenném.
- Talán... Volna valami.
- Mi?
- A lakó társam Emily már biztos aggódik, és szeretném ha valahogyan értesítenéd hogy jól vagyok.
- Megoldható.
- De a legjobb az lenne ha hazamehetnék a cuccaimért, elvégre nincs egy ruhám se.
- Nem lehet Lana. Tényleg nem.
- De miért nem? Jöhetnél h vigyázz rám.
- De arra biztos keresnek. Figyelik a környéket, nem kockáztatok.
- De nincs egy ruhám se!
- Majd veszünk.
- Aha és mégis megmondanád hogy honnan lesz pénz? Kirabolsz egy bankot? Ohh.. Nem is olyan rossz, tőled még ez is kitelik.. - mondtam.
- Van elég pénzem hogy ne idegeskedjek, mellesleg lehet hogy egy szemét disznónak nézel de akkor sem csinálnék ilyet - mondta egyszínű hangon.
- Mert az vagy ...- dünnyögtem az orrom alatt alig hallhatóan.
Nem érdekelt hogy most rá voltam hivatkozva,akkor is haragudtam rá, és az érzéseim felé aligha változtak. Lehet hogy őt csak megbízták hogy tartson fogva de akkor is szörnyű hogy megtette, és hogy ilyenre képes. Még ha nem is én lennék, akkor is elrabolt egy lányt. Úgyhogy ugyan úgy bűnös, és rossz ember!
A mobil telefon csörgésére lettem figyelmes, aztán láttam ahogy Chris oda megy és felveszi a készüléket.
- Mondjad - szólt bele kedvetlenül - Tényleg? Remek. Ühüümm, Aha, Ilyen hamar? Jól van, Nem, dobd ide a postaládába nem akarok elmenni. Ja, Oké, Szia.
Érdekelt hogy kivel beszélt és mit, de úgy tettem mintha észre se vettem volna a beszélgetést és továbbra is a TV-t bámultam.
Délutánonként mindig csak sorozatok mentek, amiket vagy az elejétől nézel vagy képtelen leszel kiigazodni rajtuk, úgyhogy nem kötötte le a figyelmem. De legalább meg tudtam hogy kedd volt.
- Holnap indulunk - mondta Chris megtörve a köztünk lévő csendet.
- Remek.
- Mi bajod? Nincs kedved nyaralni egy szépet? - mondta gúnyosan mire savanyúan rámosolyogtam.
- Előbb fojtanám magam a vízbe mint hogy nyaralásnak tekintsem azt a kényszer időt amit ott kell töltsek veled.
Nem szólt rá semmit, csak elvonult a fürdőszobába aztán megnyitotta a vizet a fürdéshez.
A nap hátralévő részében nem történt semmi izgalmas azon kívül, hogy Chris lement majd egy borítékkal jött vissza. Kibontotta és az asztalra tette a benne lévő dolgokat.
Két útlevelet láttam meg még néhány iratot. Csupa izgalom az egész. De talán ennek örülnöm kellett volna, hogy nem volt min aggódnom.
Másnap reggel Chris szólongatására keltem.
- Kapd össze magad. 20 perc múlva indulunk - dobott rám egy farmert és egy pólót meg egy tiszta fehérneműt, mellette fogkefe is volt.
Ez volt aztán a törődés. Megmosakodtam aztán magamra kapkodtam a ruhákat, amik meglepően jók voltam méretben. Utána bekaptam pár falatot és elmentem fogat mosni, aminek borzasztóan örültem. Mindennel végezve elindultunk az ajtó felé, ami kinyílt előttem. Ha nem tudtam volna a helyzetemről biztos megkíséreltem volna a szökést, bár ez esetben ez meg sem fordult a fejemben.
Kiérve az épületből egy autóba szálltunk be hátulra amit egy pasas vezetett.
- Levy ő Lana, Lana ő pedig egy barátom Levy.
- Örvendek - mondta a fickó mire én is bólintottam, csodálkozva hogy ennyire képes voltam. Én egyáltalán nem örültem hogy ilyen körülmények között kellett ismerkednem, és még jó képet vágni hozzá, de szerencsére nem várta el senki.
- Hová is megyünk pontosan?
- Kubába - mondta mire én felnevettem.
- Komolyan kérdeztem de tuskó.
- Én meg komolyan válaszoltam - ezzel lezárta a témát, és kibámult az ablakon, jelezve nem kíván most társalogni.
Azta! Kubába megyek! El sem hiszem! - ujjongtam magamban aztán lehervadt a képzeletbeli mosoly mert tudatosult bennem hogy nem nyaralni megyek, és nem egy kedves baráttal hanem egy kiállhatatlan senkiházival.

5.fejezet - A titok sem marad sokáig titok

- Mit beszélsz? - néztem rá kikerekedett szemekkel. Biztos csak játszik velem a hallásom.
- Én vagyok az Chris. Már 4 éve... - nézett maga elé. Valóban ő lenne?
- Te? Ezt nem hiszem el! Te nem vagy ő!
- De igen Lana, de ha tudtam volna hogy ki is vagy, én esküszöm nem tettem volna meg.
- Ki vagy te? - köptem oda. Nem hallottam meg amit mondott, nem fogtam fel. Csak azzal törődtem, hogy Ő nem lehet ő.
- Én még mindig az a srác vagyok, nem akarom hogy így érezz ahogy most.
- Hogy merészeled? A szádra ne vedd Őt. Te egy undorító, mocsok alak vagy, aki szörnyű dolgokat tesz. De az a srác 4 évvel ezelőtt tiszta volt, és lelki ismeretes fiú, aki nem válhatott egy ilyen senkivé.
- Megváltoztam - lehelte maga elé, és a szemébe könnyek szöktek.
- Undorító vagy! Undorító vagy! - vágtam a fejéhez az igazságot. Felálltam és a bejárati ajtó felé rohantam. Zárva volt.
- Engedj el!
- Nem tehetem. Veszélyes lenne.
- Az a veszélyes hogy itt tartassz. Egy percet sem bírok ki a közeledben. Legszívesebben hánynom kellene tőled. Te jó ég. Nem is értem. Te tudtad hogy én vagyok. És ezt tetted velem.
- Nem tudtam, esküszöm. Ha tudom hogy te vagy, én nem teszem meg.
- De mással igen, igazam van? Nem is az a lényeg hogy kivel teszed, hanem az hogy egyáltalán fogva tartassz bárkit is.
- Mindennek oka van. Én nem élvezem ezt.
- Nem érdekelsz! Engedj ki ezen a kibaszott ajtón! Most! - sikoltoztam, de ő csak bámult engem, de nem mozdult. A földre ültem és zokogtam. Hogy történhetett ez meg? Miért?
Sokáig sírtam összekuporogva a földön. Nem néztem rá, de ő sem mozdult el onnan.
- Mondj el mindent - mondtam megtört hangon, mikor egy kicsit lenyugodtam.
- Kérdezz bármit.
- Mi történt veled?
- Belekeveredtem dolgokba, amikbe nem lett volna tanácsos.
- Miért nem hagytad ott?
- Mert nem tehettem.
- Ismered az Apámat?
- Igen.
- Hogy hívják?
- Carlos Walleyo.
- Miért vagyok itt? - kérdeztem, majd mikor nem jött válasz rá néztem. Arcát a kezébe temette és a haját markolászta. Még ő érzi magát rosszul? Akkor én mit mondhattam volna?
- Válaszolj. - szóltam, mire rám nézett. Legszívesebben kikapartam volna a szemeit.
- Az Apád kiszúrt pár pasassal, akik bosszút akarnak rajta állni. Kettőjüket börtönbe juttatta, és az egyik törleszteni akar. De nem találja sehol. És az egyetlen módja hogy előkerüljön az Te vagy - csuklott meg a hangja.
- Egyet nem értek - gondolkodtam - neked mi közöd ehhez az egészhez?
- Az hogy... - itt megállt. Pár másodperc múlva folytatta - az én dolgom hogy ne tudj elmenni.
- Nem ismerlek téged.
- Más lettem Lana. Pont ahogyan te is.
- Ne hasonlítsd magadat hozzám. Csak egy táncos nő vagyok, de még így is többet érek mint te. Én soha senkit nem bántottam. Nem lennék képes rá. És tudod, visszaemlékezve rád, nem gondoltam volna hogy te igen.
- Nem tudok mit mondani.
- Hát persze hogy nem - mondtam.
- Sajnálom Lana. Mindent sajnálok.
- Azzal nem megyek sokra. A számomra meghaltál, és soha, de soha nem fogok rád újra úgy nézni mint régen. Már nem vagy a barátom, az ellenségem vagy - mondtam, majd felálltam és besétáltam a szobába, amit hangosan becsaptam.

Chris szemszöge:
- Nem tudok mit mondani - néztem rá. Ha lehetséges lélekben meghalni, akkor az enyémet éppen most temették.
- Hát persze hogy nem - mondta.
- Sajnálom Lana. Mindent sajnálok - Ha tudta volna hogy ez nekem is szörnyű volt, akkor sem éreztem volna jobban magam, mert láttam Őt szenvedni. És én okoztam neki a sok fájdalmat. És ha tudta volna, hogy én vagyok aki valójában felhasználja az Apja ellen, talán még rosszabbul érezte volna magát. De nem mertem elmondani, féltem hogy még jobban megutál, bár lehet ennél már jobban nem is lehetne.
- Azzal nem megyek sokra, a számomra meghaltál, és soha de soha nem fogok rád újra úgy nézni mint régen. Már nem vagy a barátom, az ellenségem vagy - szegezte nekem ezeket a súlyos ítéleteket és ott hagyott egyedül, a sok dühvel, fájdalommal amit magam iránt éreztem.
Sokszor gondoltam arra, hogy nem jó amit teszek, nem jó életet élek, de ezt most ismertem fel a legjobban. Érzéketlen voltam, mert nem törődtem másokkal. De most itt van Ő, aki fontos volt nekem, és az ő fájdalma az enyémmé vált. Jóvá akartam tenni, elengedni őt, hogy újra élhessen. Segíteni őt, de ez lehetetlen volt. Veszélyes lett volna őt elengednem, mert már vadásztak ránk.
Felhívtam Levyt és találkozót kértem. Levy volt az egyetlen aki segített nekem, és ő tudott nekem információkat adni, amiket én nem tudtam volna megszerezni. Mikor belement, elindultam a megbeszélt helyre, és odaérve bekopogtam.
- Gyere be - nyitotta ki, utat adva.
- Beszélnünk kell - mondtam.
- Én is épp akartak hívni, mert gáz van.
- Micsoda?
- Carlos nem előled ment el. Tévedtünk amikor azt hittük.
- Hanem? Akkor ki elől?
- Fogalmam sincs, de ki akarja csinálni Carlost. És nem lehet egy jelentéktelen senki, ha Carlos menekülőre fogta.
- Engem nem érdekel, a vége úgy is ugyan az lesz. Carlos meghal. Az ellenségem ellensége a barátom. És már amúgy is ki akarok szállni, új életet akarok kezdeni.
- Még nincs vége a mondandómnak.
- Akkor mondjad.
- Mondtad hogy a lány fontos neked.
- Igen, és?
- Aki Carlosra vadászik, megtudta hogy van egy lánya. És ő is azon az elven van mint te.
- Mármint?
- El akarja kapni Lanát, hogy kiugrassza a bokorból Carlost.
- Mi van?
- Úgyhogy ez esetben, a pasas marad az ellenséged.
- Tudd meg ki az Levy. Nem fogom Lanát még egyszer veszélybe sodorni, megfogom őt védeni.
- Akkor most biztosan méltó ellenfélre akadtál. Rajta leszek a dolgon.
- Kösz, most mennem kell, szerezz nekem két hamis útlevelet. Nem maradhatunk itt. Elviszem Őt olyan messzire amerre csak lehet. Még a héten legyen meg oké?
- Oké, de tudod hogy az nem lesz ingyen.
- Ne aggódj megkapod a pénzed, most megyek - mondtam és már el is indultam. Egy percet sem akartam többé egyedül hagyni Lanát, még ha ő arra vágyott sem. És a legrosszabb hogy most miattam volt veszélyben.