8.fejezet - ciki

Az ajkaim résnyire nyíltak utat engedve forró, édes nyelvének és mikor az ő és az én nyelvem találkoztak, édesen  kóstolgatták egymást. Olyan kellemes és bizsergő érzés töltött el, amelyet még egy fiúval sem éreztem. Chris gyengéden szívogatta alsó ajkaimat, miközben kezével szenvedélyesen a hajamba túrt. Másikkal a pólóm alá nyúlt, és a melleim felé közeledett. Kezeimmel akaratosan eltoltam magamtól, és villámló tekintettel néztem rá.
- Ezt nem kellett volna!- mondtam dühösen és hátat fordítva neki kirohantam a partra, majd a ház felé szaladtam.
A fejemben cikáztak a különböző gondolatok, és érzések.
Mikor visszaértem, berohantam a szobámba és leráncigáltam magamról a vizes ruhákat, és a földre dobtam őket, majd az ágyra ültem és arcomat a kezeimbe fúrtam.
- Mit csináltam te jó ég! - mondtam hangosan.
Tisztában voltam vele hogy nem szabadott volna pont vele csókolóznom, de még jobban nem kellett volna élveznem ezt.
Hiszen állandóan veszekedtünk, és folyton az agyamra ment. Kimondottan idegesített már a jelenléte is. De amikor megcsókolt.. Óh Istenem... Az a csók Isteni volt! Nem, nem nem! Nem volt az, sőt még csak jónak sem szabad lennie.
Hallottam a kopogást az ajtón, ami egyből ki is nyílt, én pedig rémülten néztem rá, miközben ő végig nézett a testemen amit csak a fehérnemű takart.
- Menj ki! Azonnal - kaptam magam elé egy párnát.
- Annyira sajnálom Lana! Nem tudom mi ütött belém - nézett rám most már szomorú tekintettel a vágyakozó helyett.
- Nem akarom még csak hallani se! Menny ki - mondtam lassan tagolva, érthetően.
Chris egy utolsó pillantást vetett rám, majd ki ment.
Idegesen, erőszakosan túrtam a hajamba. Legszívesebben sikítottam volna. Mérges voltam rá, de magamra is.
Elmentem tusolni, és utána elfoglaltam magam estig a TV-vel míg a végén már a gyomrom hangosan jelezte nem tetszését. Én is tudtam, hogy nem kerülhetem el Őt örökké, de annyira nehezen tudtam rávenni magam, hogy kimenjek.
De eldöntöttem, hogy úgy teszek mintha mi sem történt volna, így hát minden bátorságomat és büszkeségemet összeszedve felemelt fejjel mentem ki a konyhába.
Nem találtam a nappaliban, sem a konyhában úgyhogy nyugodt voltam.
Elővettem a tegnapról megmaradt tésztát, és megmelegítettem. Leültem az asztalhoz és enni kezdtem, miközben imádkoztam hogy legalább ma ne keljen vele beszélnem.
Elképedve tapasztaltam már a szobámban ülve, hogy lehet Isten még is csak szeret, és hallgat rám, mert Chris egyszer sem jött ki a kint tartózkodásom alatt. Tovább bámultam a TV-t és hallgattam a számomra érthetetlen nyelvet, ami tetszett. A spanyolban elképesztő  gyorsan hadarták a szavakat, de mégis értették egymást. Mi nem beszélünk ilyen gyorsan, de eldöntöttem, hogy megtanulok spanyolul. Hamár köztük élek.

Másnap reggel felébredve, a fürdőbe mentem és elvégeztem reggeli teendőimet, majd kimentem reggelizni. Chris most sem volt kint, amit már kicsit furcsálltam. Se tegnap este nem láttam, de még csak hallani se hallottam jelen létét, és most sem.
Valami kifogást ki kellett találnom, hogy bemehessek hozzá, leellenőrizve hogy itthon van-e.
Bekopogtam és vártam a választ, ami nem jött.
- Figyelj, kinyitnád?Csak meg akarom kérdezni hogy mit főzzek ma - ami valóban nem volt butaság, mert valamit főznöm kellett volna.
Két percig toporoghattam az ajtaja előtt, aztán megunva benyitottam.
Nem volt bent egy árva lélek sem, és kételkedtem benne hogy egyáltalán itthon aludt-e.
A szép szobában mindenütt tiszta és szennyes ruhák voltak szét dobálva. Akaratlanul is elmosolyodtam ezen. Mi nők, mindig morgunk amikor a férfi szét dobálja a ruháit, és mindenhol csak takarítani valót hagynak maguk után, de személy szerint úgy látom, hogy azért titkon élvezzük hogy gondoskodhatunk róluk, és függnek tőlünk. Elvégre mi lenne velük, ha nem főzne és mosna rájuk egy gondoskodó nő, vagy anya? A választ szerintem mindnyájan tudjuk.
Vágytam rá hogy rendet tegyek a szobájában, de nem akartam hogy azt higgye mászkálok a szobájában, másrészt meg éppen haragudtam rá a tegnapi manővere miatt, így hát megadóan becsuktam magam után az ajtót, és a nappaliba mentem.
Nem foglalkoztam azzal, hogy nem volt otthon, mert ez rám nézve csak jó volt, de közben furdalta az oldalamat a kíváncsiság hogy merre járhat.
Megkerestem a telefont, és hívtam magamnak egy taxit.
Átöltöztem menős ruhába, én csak úgy hívtam. Megkerestem a kis dobozkát amiben Chris tartott pénzt, engedve hogy abból bármikor ki vegyek ha szükségem lenne rá.
Mikor meghallottam az autó dudálását, bezártam a házat és a kocsiba ültem.
Megadtam neki a címet a bevásárló központba és hátradőlve figyeltem az elsuhanó házakat, fákat.
Mikor megállt az autó, kifizettem és bementem az üzletbe.
Fogtam egy kosarat és sétálni kezdtem az árucikkek kavalkádja között.
Eldöntöttem hogy csinálok tejszínes csirkét kukoricás rizzsel. Mikor megvettem az ehhez szükséges dolgokat eszembe jutott hogy spanyolul szeretnék tanulni, így a könyves részleghez mentem, és keresgélni kezdtem az erre szolgáló könyveket. Mikor mindennel végeztem a kasszához mentem.
Amíg türelmesen várakoztam a sorban, néztem a körülöttem lévő emberek sokaságát, míg ki nem esett a kezemből a kosár amit fogtam egy lökés hatására.
Az anya nyelvemen felkiáltottam és csúnya szitkokat szórtam a szerencsétlenségem okozójára, mert tudtam úgysem érti.
Szúrós szemekkel néztem a férfira aki mellém térdelt és segített össze szedni a szétgurult dolgokat.
Spanyolul magyarázott nekem valamit, gondolom azt hogy segít.
- Ez a legkevesebb ha már volt ilyen szerencsétlen - mondtam morogva miközben még mindig pakolgattam a kosaramba.
Halványan elmosolyodott a barna bőrű férfi, én pedig nem értettem ennek okát, de felmérgesített. Nem elég, hogy nekem jön, még ki is nevet.
- Jajj de letörölném a mosolyt a képedről - néztem rá mosolyogva miközben mondtam. Szívből mosolyogtam mert viccesnek találtam hogy épp fenyegetem hogy megverem ő pedig azt hiheti hogy kedvesen köszönöm neki a segítségét.
- Arra semmi szükség - felelte tökéletes akcentussal, mire a mosoly lehervadt a számról. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenembe.
- Ohh.. - ennyit tudtam kinyögni.
- Maga jön - mutatott a kasszára, én pedig szégyenlősen felálltam és a kasszához sétáltam. Szerencsére nem jött utánam.
- A fenébe - suttogtam halkan. Ez is annyira engem jellemzett. Mindent megszívok. Ki a fene gondolta volna hogy pont egy olyan ember lök fel, aki tökéletesen érti, és beszéli a nyelvemet. Kubainak tűnt, a bőr színéről kiindulva, és a sötét szemeiből.
Már a parkolóban sétáltam kezemben a nehéz szatyrokkal, mikor a zsebemből próbáltam ki kotorni a telefont, hogy hívhassak egy taxit.
- Segíthetek? - rémülten fordultam hátra, és szembetaláltam magam a nemrég látott idegennel. Sikerült közelebbről megnéznem. Fekete haja volt, és kreol barna színe és ragyogóan fehér mosolya, és telt ajkai. Ő is szörnyen izmos volt, és megtermett.
- Nem, köszönöm - motyogtam szégyenlősen.
- Ez a minimum amiért fellöktem odabent - mosolygott elbűvölően és átvette a kezemben tartott szatyrokat.
- Elnézést akarok kérni amiért bent olyan hogy is mondjam.. indulatos voltam - mosolyogtam halványan.
- Nem probléma, jól szórakoztam - vigyorgott. Képzelem milyen jókat nevethetett a butaságomon.
- Örülök hogy jól szórakozott.
- Melyik az ön kocsija? - nézett körbe - Csak hogy elvigyem addig a csomagjait - egészítette ki a kérdését.
- Taxival megyek, nincs autóm - jutott eszembe és a telefonomban tárcsázni kezdtem a számot.
- Ha gondolja elvihetem - állított meg.
- Nem, semmi szükség rá.
- Nem gond, komolyan. És ez a minimum amiért gorombán magának mentem, engedje hogy ennyivel megkönnyítsem a dolgát.
Butaság lett volna engednem a kérésének, és vele tartanom, holott teljesen idegen volt a számomra, egy idegen országban, ahol ki tudja mit művelnek a nőkkel, de olyan őszintének tűnt, és valamiért bíztam benne.
- Hát, rendben - adtam be a derekam.
Intett hogy kövessem én pedig készségesen megtettem. Egy gyönyörű autóhoz vezetett, és mikor kinyitotta el sem hittem hogy az a csoda járgány az övé.
- Tyűűhaaa.. Nagyon szép - mondtam, és beszálltam mellé.
Útközben megtudtam hogy Marionak hívják és 21 éves. Volt egy jól működő ingatlan ügynöksége, amit saját maga alakított, saját erejéből, amiért felnéztem rá. És ez a munka megmagyarázta, honnan telt neki ilyen gyönyörű autóra.
- Hát Lana..- nézett rám - megérkeztünk. - nézett a házra amiben laktam, és akkor eszméltem csak fel.
- Köszönöm hogy haza hoztál - mondtam már tegezve a kérésére.
- Nincs mit, örülök hogy megismertelek - mosolygott rám elbűvölően. Valamiért mindig is vonzónak tartottam a néger férfiakat, de nem azokat a csúnya feketéket, hanem a szép barna bőrűeket. Nagyon jó génjeik voltak. Tekintetem önkéntelenül csókra hívogató, telt ajkaira tévedt, de gyorsan elkaptam onnan a tekintetem, és hátranyúltam a csomagjaimért, majd kiszálltam.
- Még egyszer köszönöm, szia - csuktam be az ajtót, és megkerültem a járművet, majd elindultam az ajtó felé, már a kulcsot keresve.
- Lana - szólt utánam - Figyelj, nem lenne kedved eljönni velem valahová, valamikor?
- De, szívesen - mosolyogtam halványan.
- Cserélünk számot?
- Add meg a tied - mondtam. Általában nem adtam meg egy fiúnak sem a  számomat, nem akartam hogy hívogassanak, majd én hívtam őket ha akartam.
- Ismerem ezt - mosolygott, én pedig ismeretlenül néztem rá.
- Nem kell aggódnod, hogy hívogatni foglak, nem vagyok az a fajta - mosolygott, én pedig valamiért elszégyelltem magam.
- Hát jó - mondtam majd megadtam neki a számomat és elmentettem az övét.
Miután elköszöntünk egymástól bementem a házba, ami még mindig üres volt, de most ez sem tudta elrontani a jó kedvemet.
Kipakoltam a szatyrokból, és neki álltam elkészíteni az ebédet kicsit megkésve.