- Finom - mondta Chris ízlelgetve a főztömet.
- Akkor jó.
Miután megettük a vacsorának szánt ételt elmostam a tányérokat és bevonultam a szobámba. Bekapcsoltam a TV-t és elnyújtózkodtam az ágyon. Halk kopogtatásra figyeltem fel.
- Mond - szóltam az ajtóban ácsorgó Chrisre.
- Nincs kedved lemenni a partra?
- Nem igazán.
- Unatkozom kicsit, kéne valamit csinálni nem?
- Mire gondolsz?
- Hát nem tudom..- húzta el a száját.
- Nézd a TV-t vagy valami.
- Nem értek jól spanyolul - vallotta be.
- Jó mennyünk sétálni, de adj pár percet.
- Oké -mondta majd magamra hagyott. Tulajdonképpen nem volt semmi teendőm, de minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy végleg elinduljak vele sétálni. Semmi kedvem nem volt veszekedni, nyugalomra vágytam. És féltem hogy ezt nem kapom meg.
- Mehetünk - mondtam előtte állva kis idő után.
- Oké - állt fel majd kisétáltunk, és bezárta az ajtót.
- Mennyi ideig leszünk itt? - kérdeztem már messze a háztól sétálva. Miközben beszélgettünk próbáltam megjegyezni az utat amerre mentünk a part felé.
- Fogalmam sincs. De őszintén szólva ne reménykedj hogy pár héten belül otthon leszünk.
- Nekem mindegy hol vagyok, ha ott úgysem lehetek ahol valójában lennék.
- Sajnálom. Ha lehetne nem kényszerítenélek ilyesmire, de a te biztonságodat veszem figyelembe.
- Miért segítesz nekem? Miért nem hagytál akkor elmenni? - kérdeztem elgondolkodva.
- Talán így akarlak kárpótolni a gondok miatt amiket okoztam.
- Egyébként már nem hibáztatlak. Nem bántottál, és nem adtál oda azoknak a pasiknak akik rám vadásznak. Úgyhogy ezért hálás leszek - mondtam őszintén. Tudom hogy az elején gyűlölettel ordítottam neki hogy mennyire visszataszít, de kis idővel elfogadtam a helyzetet, és más szemszögből láttam a dolgokat.
- Ezt jó hallani - lassított a léptein, amiből én rossz következtetésekre jutottam. Nem akartam semmi érzelgősséget, vagy érzelmeket, ez is épp elég volt. Megszaporáztam a lépteimet és egészen más felé vittem a beszélgetésünk témáját. Nagyon jól éreztem magam, és külön köszönetet mondtam Istennek amiért megóvott a civakodásoktól.
A tengerpart a lemenő nap halvány fényében csillogott. A hullámok halk zaját hallgattam, és a távolban sikongató gyerekek nevetését. Olyan meghitt és nyugodt volt minden. Lágy sugarak cirógatták a szabadon hagyott vállaimat, és a hajamat lebegtette a szél. Levettem a papucsomat, és mezítláb sétálgattam a part fehér és tiszta homokjában ami picit perzselte a talpam. - Nincs kedved úszni? - törte meg a közénk telepedett csendet sétáló társam.
- Most nem.
- Hát jó, én viszont nem hagyom ki - vigyorgott majd lekapta a felsőjét és egy szál rövidnadrágban rohant a lágy hullámok felé.
Elképedve néztem végig rajta, és eszembe jutott a négy évvel korábbi fiú, akit úgy szerettem. Vékony volt, esetlenül hosszú lábakkal és karokkal. Most pedig nem messzi tőlem egy csupa izmos, hatalmas férfi aki kétség kívül a régi barátom volt. Annyira megtermett volt, hogy sokszor nem is hittem el. Mennyit változik az ember négy év alatt - gondoltam. Aztán rájöttem hogy én is rengeteget változhattam. Egy mosolygós félénk kislány voltam teli álmokkal aztán most ott voltam még mindig mosolyogva, de belül koránt sem boldogan. Olyan sok időt elpazaroltam az életemből, és jelentéktelen dolgokkal foglalkoztam, és ezt sajnáltam. Mert sosem tudhatni hogy mennyi van még hátra az életünkből.
- Biztos nem jössz? - kérdezte vigyorogva Chris - Nagyon jó a víz.
- Nem, majd máskor.
- Valami baj van?
- Nincs semmi.
- Látom rajtad - nézett rám zavartan.
Kiindult a vízből, és felém sétált.
- Mond el - kérlelt mellettem térdelve.
- Csak elgondolkodtam néhány dolgon, de semmi érdekes. - jól esett volna beszélni az életről való félelmeimről, de erre nem ő volt a legalkalmasabb személy.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nem, de rendes vagy - tényleg az volt, és ez meglepetés volt számomra.
- Gyere, próbáld meg jól érezni magad ha már itt vagyunk.
- Semmi kedvem - mondtam szomorúan. Chris egyik keze a térdeim alá siklott a másik pedig a hátamra, és a következő percben már a karjaiban voltam és egyenesen a víz felé tartottunk.
- Ne! Kérlek, nem akarok vízbe menni - mondtam, mert nem tudtam úszni - Nem érted? Nem tudok úszni! - sikoltoztam aggódva és dühösen.
- Nem megyünk mélyre, nem lesz bajod vigyázok rád.
- De akkor se, nem érted meg? Nincs kedvem! - de ekkor már a térdeimet ellepte a víz és a félelem eluralkodott rajtam. Dühösen csapkodtam a mellkasát, de mintha meg sem érezte volna.
Ekkor letett és ellepte a víz a melleimet.
- Te idióta, most miért kellett ezt csinálnod? - kérdeztem dühösen.
- Semmi baj, állsz, és nem süllyedsz el, ne aggódj.
- Az Isten verjen meg - üvöltöztem miközben próbáltam kisétálni a partra.
- Miért vagy ilyen dühös, nem vittelek be, itt nem eshet bajod - nézett rám meglepetten.
- Akkor is, mondtam hogy ne, de te azért is akaratoskodtál.
- Jól van na - fröcskölt le a vízzel, én pedig mérgembe visszafröcsköltem, de ezt félreérthette mert nevetett és újra játszani kezdett. - Milyen gyerekes - gondoltam.
- Olyan vagy mint egy felelőtlen kisgyerek, neked ez vicces.
- Nem tehetek róla hogy te ilyen megsavanyodott lettél. Semmit nem tudsz élvezni, mindenért morogsz.
- Nem mindenkinek volt olyan tökéletes élete mint neked! - fordultam teljes törzsemmel felé, és kiabáltam. A víz már egyáltalán nem zavart, csak az aki még ott volt benne
- Miért, talán azt hiszed nekem az volt? Semmit nem tudsz rólam, de te elkönyveltél engem olyannak amilyennek gondolsz, és észre se akarod venni az ellenkezőjét! - szállt szembe velem. Azt hiszem ez a háború itt elkezdődött, de nem tudom mikor lesz vége.
- Tudod mit? Hagyjuk!
- Ne Lana! Miért akarsz megfutamodni amint egy kicsit is komolyabbra fordul? Beszéljük meg, mond ki amit akarsz!
- Én már kimondtam amit gondolok, és úgy érzem itt pontot kell tenni a végére.
- Látod? Már megint ezt csinálod!
- Mit? - kérdeztem idegesen. A könnyek szúrták a szememet, és nem tudtam megakadályozni hogy végig follyanak arcomon. Az egyetlen szerencse hogy nem látta gyengeségemet, hogy a könnyeim vegyültek a vízzel.
- Azt hogy elzárkózol! És ítélkezel felettem!
- Mert veled nem lehet kibírni!
- Akkor egy kicsit nézzél magadba is! Tudom hogy nem vagyok tökéletes, és csinálhatok olyat ami neked nem jó, de nem rossz szándékkal teszem. De te meg mindenért morogsz, és úgy érzem magam a közeledben mintha mindig vigyázzban kéne állnom, mert figyelsz hogy hol köss belém - mondta ki az érzéseit, amik nekem nagyon rosszul estek. Tényleg ilyen volnék? Akadékodkodó, és mindenért morgó nő személy?
- Akkor ne gyere a közelembe, és mindkettőnknek jobb lesz - mondtam már nyugodt hangon.
- Nem akarom hogy elzárkózz előlem, és falat húzz magad köré.
- Az a fal már nagyon rég óta ott van - javítottam ki. Szemei szomorúan fénylettek, és közelebb jött hozzám.
Megéreztem forró érintését az arcomon, ami furcsa bizsergést hagyott maga után, és megtörölte az arcomat, ahol a könnyeim lefolytak. - Mégis csak észrevette?
- Nem akarom hogy vitatkozzunk, én csak... - alsó ajkába harapott és mélyen a szemembe nézett - ne vitatkozzunk oké?
- Én sem szeretnék - hajtottam le a fejem szomorúan.
Kezeit átfonta a derekamon és ajkai szenvedélyesen csaptak le az enyéimre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése