- Mit beszélsz? - néztem rá kikerekedett szemekkel. Biztos csak játszik velem a hallásom.
- Én vagyok az Chris. Már 4 éve... - nézett maga elé. Valóban ő lenne?
- Te? Ezt nem hiszem el! Te nem vagy ő!
- De igen Lana, de ha tudtam volna hogy ki is vagy, én esküszöm nem tettem volna meg.
- Ki vagy te? - köptem oda. Nem hallottam meg amit mondott, nem fogtam fel. Csak azzal törődtem, hogy Ő nem lehet ő.
- Én még mindig az a srác vagyok, nem akarom hogy így érezz ahogy most.
- Hogy merészeled? A szádra ne vedd Őt. Te egy undorító, mocsok alak vagy, aki szörnyű dolgokat tesz. De az a srác 4 évvel ezelőtt tiszta volt, és lelki ismeretes fiú, aki nem válhatott egy ilyen senkivé.
- Megváltoztam - lehelte maga elé, és a szemébe könnyek szöktek.
- Undorító vagy! Undorító vagy! - vágtam a fejéhez az igazságot. Felálltam és a bejárati ajtó felé rohantam. Zárva volt.
- Engedj el!
- Nem tehetem. Veszélyes lenne.
- Az a veszélyes hogy itt tartassz. Egy percet sem bírok ki a közeledben. Legszívesebben hánynom kellene tőled. Te jó ég. Nem is értem. Te tudtad hogy én vagyok. És ezt tetted velem.
- Nem tudtam, esküszöm. Ha tudom hogy te vagy, én nem teszem meg.
- De mással igen, igazam van? Nem is az a lényeg hogy kivel teszed, hanem az hogy egyáltalán fogva tartassz bárkit is.
- Mindennek oka van. Én nem élvezem ezt.
- Nem érdekelsz! Engedj ki ezen a kibaszott ajtón! Most! - sikoltoztam, de ő csak bámult engem, de nem mozdult. A földre ültem és zokogtam. Hogy történhetett ez meg? Miért?
Sokáig sírtam összekuporogva a földön. Nem néztem rá, de ő sem mozdult el onnan.
- Mondj el mindent - mondtam megtört hangon, mikor egy kicsit lenyugodtam.
- Kérdezz bármit.
- Mi történt veled?
- Belekeveredtem dolgokba, amikbe nem lett volna tanácsos.
- Miért nem hagytad ott?
- Mert nem tehettem.
- Ismered az Apámat?
- Igen.
- Hogy hívják?
- Carlos Walleyo.
- Miért vagyok itt? - kérdeztem, majd mikor nem jött válasz rá néztem. Arcát a kezébe temette és a haját markolászta. Még ő érzi magát rosszul? Akkor én mit mondhattam volna?
- Válaszolj. - szóltam, mire rám nézett. Legszívesebben kikapartam volna a szemeit.
- Az Apád kiszúrt pár pasassal, akik bosszút akarnak rajta állni. Kettőjüket börtönbe juttatta, és az egyik törleszteni akar. De nem találja sehol. És az egyetlen módja hogy előkerüljön az Te vagy - csuklott meg a hangja.
- Egyet nem értek - gondolkodtam - neked mi közöd ehhez az egészhez?
- Az hogy... - itt megállt. Pár másodperc múlva folytatta - az én dolgom hogy ne tudj elmenni.
- Nem ismerlek téged.
- Más lettem Lana. Pont ahogyan te is.
- Ne hasonlítsd magadat hozzám. Csak egy táncos nő vagyok, de még így is többet érek mint te. Én soha senkit nem bántottam. Nem lennék képes rá. És tudod, visszaemlékezve rád, nem gondoltam volna hogy te igen.
- Nem tudok mit mondani.
- Hát persze hogy nem - mondtam.
- Sajnálom Lana. Mindent sajnálok.
- Azzal nem megyek sokra. A számomra meghaltál, és soha, de soha nem fogok rád újra úgy nézni mint régen. Már nem vagy a barátom, az ellenségem vagy - mondtam, majd felálltam és besétáltam a szobába, amit hangosan becsaptam.
Chris szemszöge:
- Nem tudok mit mondani - néztem rá. Ha lehetséges lélekben meghalni, akkor az enyémet éppen most temették.
- Hát persze hogy nem - mondta.
- Sajnálom Lana. Mindent sajnálok - Ha tudta volna hogy ez nekem is szörnyű volt, akkor sem éreztem volna jobban magam, mert láttam Őt szenvedni. És én okoztam neki a sok fájdalmat. És ha tudta volna, hogy én vagyok aki valójában felhasználja az Apja ellen, talán még rosszabbul érezte volna magát. De nem mertem elmondani, féltem hogy még jobban megutál, bár lehet ennél már jobban nem is lehetne.
- Azzal nem megyek sokra, a számomra meghaltál, és soha de soha nem fogok rád újra úgy nézni mint régen. Már nem vagy a barátom, az ellenségem vagy - szegezte nekem ezeket a súlyos ítéleteket és ott hagyott egyedül, a sok dühvel, fájdalommal amit magam iránt éreztem.
Sokszor gondoltam arra, hogy nem jó amit teszek, nem jó életet élek, de ezt most ismertem fel a legjobban. Érzéketlen voltam, mert nem törődtem másokkal. De most itt van Ő, aki fontos volt nekem, és az ő fájdalma az enyémmé vált. Jóvá akartam tenni, elengedni őt, hogy újra élhessen. Segíteni őt, de ez lehetetlen volt. Veszélyes lett volna őt elengednem, mert már vadásztak ránk.
Felhívtam Levyt és találkozót kértem. Levy volt az egyetlen aki segített nekem, és ő tudott nekem információkat adni, amiket én nem tudtam volna megszerezni. Mikor belement, elindultam a megbeszélt helyre, és odaérve bekopogtam.
- Gyere be - nyitotta ki, utat adva.
- Beszélnünk kell - mondtam.
- Én is épp akartak hívni, mert gáz van.
- Micsoda?
- Carlos nem előled ment el. Tévedtünk amikor azt hittük.
- Hanem? Akkor ki elől?
- Fogalmam sincs, de ki akarja csinálni Carlost. És nem lehet egy jelentéktelen senki, ha Carlos menekülőre fogta.
- Engem nem érdekel, a vége úgy is ugyan az lesz. Carlos meghal. Az ellenségem ellensége a barátom. És már amúgy is ki akarok szállni, új életet akarok kezdeni.
- Még nincs vége a mondandómnak.
- Akkor mondjad.
- Mondtad hogy a lány fontos neked.
- Igen, és?
- Aki Carlosra vadászik, megtudta hogy van egy lánya. És ő is azon az elven van mint te.
- Mármint?
- El akarja kapni Lanát, hogy kiugrassza a bokorból Carlost.
- Mi van?
- Úgyhogy ez esetben, a pasas marad az ellenséged.
- Tudd meg ki az Levy. Nem fogom Lanát még egyszer veszélybe sodorni, megfogom őt védeni.
- Akkor most biztosan méltó ellenfélre akadtál. Rajta leszek a dolgon.
- Kösz, most mennem kell, szerezz nekem két hamis útlevelet. Nem maradhatunk itt. Elviszem Őt olyan messzire amerre csak lehet. Még a héten legyen meg oké?
- Oké, de tudod hogy az nem lesz ingyen.
- Ne aggódj megkapod a pénzed, most megyek - mondtam és már el is indultam. Egy percet sem akartam többé egyedül hagyni Lanát, még ha ő arra vágyott sem. És a legrosszabb hogy most miattam volt veszélyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése