3.fejezet - Nézőpont kérdése

Nem árulom még el, hogy ki az a pasi aki elrabolta Lanat, de elmesélem az ő szemszögéből a dolgokat. A neve nem fog benne szerepelni, még.

A viharfelhők gyülekeztek a fejem fölött. Kellemesen hűs volt a levegő, de érezhető volt az eső szaga. Kinyitottam az ajtót, amin csillogtak villogtak a nyitva, meg az ehhez hasonló útmutató táblák. A tömény füst, és a parfüm keveredett egymással, és ennek a nem túl kellemes illata lepte el az egész Bárt. Pár perc után hozzá lehetett szokni, és még tetszett is.
Leültem a bár pulthoz és rendeltem egy pohár üdítőt, miközben a szememmel keresgéltem egy lányt.
Nagyjából 10 perc után, a zene lassabb, erotikusabbá vált, és egy lány lépett ki rajta. Azokban a hatalmas tűsarkúkban szörnyen magas volt, kiemelve az úgy is hosszú lábait, amelyet szabaddá téve lerántotta magáról a kis ruhát, és egy kis rövidnadrág volt rajta és egy csili vili melltartó. Figyeltem őt és amit láttam cseppet sem vonzott. Ez a lány egy senki volt, pont mint az a rohadék apja. Inkább csak szántam őt. Sajnáltam amiért egy ilyen semmire kellő apja volt, és amiért ilyen életet kellett éljen. De csak egy volt a sok ribanc között akik mellette voltak. Egyáltalán nem fogom sajnálni, mikor kivágom a nyelvét a helyéről, ha nem kapom vissza az életemet. Amit az apja elvett tőlem.
Carlos Walleyo pénz mosásban utazott, de még mielőtt áttért volna erre a "hivatásra" bérgyilkosként tengette a mindennapjait, és tanított embereket e célból. Egy rohadtul nagyképű ember volt, sajnos volt is neki miért annak lennie. Az alvilágban sokan ismerték a nevét, már egészen fiatalon bekerült ebbe a körbe. Pont mint én. A szüleimmel nem voltam jóba, lázadó korszakomat éltem, és mindent megtettem, amiről tudtam hogy ellenzik majd. Ma már nem tudnám megmondani miért, de akkor ez tűnt jónak. Bele kerültem egy zűrös társaságba, eleinte még csak kábítószer kereskedéssel foglalkoztam, de fogyasztó soha nem voltam. Aztán megismertem Pault. Ő akkor már 28 volt, míg én csak 17. Már azóta 3 év is eltelt, de sok mindent éltünk meg együtt. Felnéztem rá, bátyámként szerettem. Elkezdtünk egyre feljebb kerülni azon a bizonyos listán, ami által nevet szereztünk magunknak. Megismertük Carlost. Ő gyors pénzt ajánlott nekünk gyors, de veszélyes munkáért. Megadott nekünk egy bizonyos nevet, az informátorunktól megkaptuk a tartózkodási helyét, és átkellett segítsük a másvilágra, hogy szépen mondjam. Nagyon fel se fogtam a felét se annak amiket csináltunk, de tetszett. Vonzott a veszély, vonzott a vétek. A szüleim mit se tudtak erről, még csak az kellett volna. Már annyira nem érdekeltem őket, hogy azt se kérdezték honnan van az a sok pénz a kezemben. Carlos elmondta a dolgunkat, mi végeztük a piszkos munkát. Egy éjjel amikor Paul, én meg még két társunk elindultunk egy megbízásra, lövöldözésbe keveredtünk. A pasi akit ki kellett csinálnunk, várt minket. Kaphatott egy fülest, és megtámadott minket. Valaki ki hívta a zsarukat, de mi nem tudtunk elmenekülni. Bevittek minket, előzetesbe amíg lefolytatták az ügyet. 3 hónapot voltam bent.
- Figyelj kölyök, hallgass rám, ments a bőröd. Vallj ellenem, mond hogy te csak véletlenül keveredtél bele, így elengednek. - mondta Paul.
- Mi van? Dehogy is, nem fogom rád kenni. Annyi részem van ebben, mint neked.
- Te még kiskorú vagy. Neked nem kell itt megrohadnod, nekem így is édes mindegy, nekem nincs választásom. Carlos mindent ránk kent, tudod jól, hogy itt ennek vége.
- Azt a rohadékot ki fogom nyírni. Miután együtt kimentünk.
- Fogd már be! Nem kell itt hősködj, csak tedd amit mondtam. 5 év a várható büntetésem, de ha te hajlandó vagy tanúskodni te megúszod. Neked még nincs veszve, menny ki, és változtass az életeden. Felejts el mindent ami történt, és élj normális életet. Ígérd meg, öcskös. Megígértem neked hogy vigyázni fogok rád, de ezt elcsesztem. Ennyivel lógsz nekem.
- Ne mond ezt Paul.
- Nem vitatkozom - nézett rám szúrós tekintettel. A szívem szakadt érte. Ő felvállalná az egészet, csak hogy engem megvédjen. Milyen egy igazi barát ha nem ilyen? De ő több volt ennél, a testvéremként szerettem.
- Megígérem neked hogy Carlos megfizet, amiért ide juttatott minket. Esküszöm.
Paul megölelt, és tudtam hogy az ígéretemet teljesítenem kell. - emlékeztem vissza azokra az időkre, amikor még volt bennem élet, voltak érzéseim. Ezek már mind kihaltak mostanra.
És ez volt az oka, hogy abban a bárban ücsörögtem és néztem azt a lányt, Elenat. Ő Carlos lánya volt. Azé az emberé, aki ellenünk vallott, letagadva hogy bármi közünk is lenne egymáshoz, és aki börtönbe juttatta Paulékat. De most én leszek az, aki őt fogja még rosszabb helyre juttatni - gondoltam. A lány rám nézett, én pedig abban a percben kisétáltam a bárból. Az arca még mindig a szemem előtt lebegett. Annyira ismerős volt, mintha tudtam volna ki ő. Pedig nem.
Most már nem volt vissza út, a lányán keresztül fogok eljutni Carloshoz, és majd a tökéletes pillanatban megölöm.
***
Beléptem a lakásba, amit arra béreltem ki egy elkülönített környéken hogy Elenát itt tartsam fogva, amíg Carlossal meg nem egyezünk egy találkozóban, csak ő meg én alapon.
A lány sikoltozni kezdett, kétségbe esetten kiabált. Próbáltam nem vele törődni, de amikor végképp meguntam bementem hozzá.
Választási lehetőséget adtam neki, vagy eszik és kussol, vagy kiabál, de akkor éhezhet. A szemeiben égtek a könnyek. Egy percig meginogtam. Tényleg ez a helyes? Ez a lány nem érdemli meg hogy az apja miatt szenvedjen, de Paul családja sem érdemelte meg hogy ők szenvedjenek ennek a lány apjának a bűneiért. Egyik sem volt igazságos, de az élet sem az - sóhajtottam majd kimentem. Hihetik azt, hogy rossz ember vagyok - mert nem tévednek. A döntéseim, és a cselekedeteim rosszak voltak, de a lelkem jó volt. Én döntöttem a rossz mellett, hogy a végén jót tegyek. Egyik sem volt jó, de rosszabb is lehetne.
Csináltam Elenának pár szendvicset, és bevittem neki.
- Egyél - mondtam, majd letettem mellé a tálcát.
- Megállapodtunk. Te elkussoltál, én meg hoztam neked ételt. De ha nem kell el is vihetem - mondtam hidegen. Próbáltam kicsit sem közel kerülni hozzá, mert abból csak a baj lenne. Minél kevesebb beszéd, annál könnyebb. Így se volt ez könnyű nekem. Minden percben harcoltam a fejemben lévő hangokkal. Keserves, hisztérikus nevetése átjárta az egész szobát. Beleborzongtam.
- Nem az ételről beszéltem. Én nem ismerem magát, de maga még is ezt teszi - a szemeiből kifolyt egy könnycsepp, ajkai megremegtek.
- Nem beszélgetni jöttem - mondtam majd kisiettem. Magam után csukva az ajtónak dőltem, és erőszakosan a hajamba túrtam.
Nem, nem, nem. Erős vagy. Megtudod csinálni. Megígértem, hogy Carlos megfizet, bármilyen áron.