Összekuporodtam az ágyon, és felidéztem az elmúlt fél óra eseményeit. Sírnom kellett, de nem tudtam. Ott volt az a fojtogató érzés a torkomban de nem tudtam elmulasztani. Azt kívántam ez az egész bárcsak egy rém álom lenne.
Amikor felfogtam hogy az a srác, aki segítőkészen felajánlotta nekem segítségét mikor szükségem volt rá, most épp ő vette el tőlem, mintha minden a feje tetejére fordult volna.
Órákig ücsörögtem gondolkodva mit kéne ezek után tennem, de nem jutottam nevezőre.
Az ajtó nyílására lettem figyelmes és Chris lépett be rajta.
- Mit akarsz? - sziszegtem
- Szeretnék veled beszélni. Azt akarom hogy végig hallgass.
- Úgysincs más lehetőségem - húztam a szám.
- De van. Ha nem akarsz velem beszélni akkor mond meg, és kimegyek. De ha igen, akkor hallgass végig és próbálj kicsit megérteni.
- Megérteni? Téged?
- Látod... Erről beszélek. Te azt hiszed én ezt élvezem. Pedig hidd el hogy nem, emlékezz hogy 4 éve mikor elmentél mennyire akartam hogy maradj, mert megszerettelek. Mennyit voltunk ketten, és beszéltünk és hülyéskedtünk.
- És akkor mi van?
- Az, hogy szerinted én önszántamból mindezek után akarnálak téged bántani? Egyértelműen nem. De belekeveredtem valamibe amiből nem tudok kiszállni. Kaptam egy megbízást, amit teljesítenem kellett, de nem tudom hogy te vagy benne. Ahogyan te sem ismertél meg engem, úgy én se téged.
- Elhiszem hogy nem akartál engem elrabolni, de ha már tudjuk hogy ki kicsoda miért nem engedsz el? Ha?
- Azért mert akik megkértek hogy tartsalak itt veszélyesek rád nézve. És én nem fogom megengedni senkinek hogy bántson téged, de azok a fickók épp arra készülnek. Ezért is fogunk elmenni innen, oké? Jó messzire ahol nem találnak rád.
- Nem megyek sehova értsd már meg! Veled nem! Én megyek, vissza az életembe te pedig ahova akarsz.
- Hát még mindig nem érted?
- Óh, hogyne érteném, te vagy az önfeláldozó régi barát aki megmenti az életemet mi?
Megragadta a karomat és az ajtó felé kezdett rángatni. Nem tartott erősen de eléggé ahhoz, hogy zavarjon.
Amikor kinyitotta előttem a bejárati ajtót meglepődtem de még mindig a karom köré fonta az ujjait.
- Tudod mit? Nem érdekel mit gondolsz, látom fölösleges minden amit teszek. Hiába töröm magam akkor sem tudsz nekem megbocsátani. Nem fogok az utadba állni, menny nyugodtan, de azt tudnod kell - és itt már elengedte a karomat - hogy amint átléped ezt a küszöböt én már nem tudok neked segíteni, és te mozgó célponttá válsz azok előtt, akik Apádra vadásznak. De boldogulj egyedül ha akarsz, de akkor el kell egymástól búcsúznunk, örökre. Mert többet nem foglak látni - mondta egyenesen mélyen a szemembe nézve.
Átgondoltam a hallottakat és akkor vettem észre hogy remegek. Megijedtem azoktól amit mondott. Szóval, engem meg akarnak ölni? - a vér nyomásom a levegőbe szökött. Gyorsan átgondoltam mit is tegyek? Kilépek a lakásból és ki tudja mi vár rám, vagy maradok és elviselem Christ? - amint megszületett a döntés a fejemben, cselekedtem.
Chris helyeslően bólintott miután az ajtó hangos becsapódással zárult.
Az hogy az el rablómmal maradtam, hogy elbújjak azok ellen akik elraboltattak kész vicc volt. Hova csöppentem?
- Khmm... - köhintettem a nappaliba érve hogy Chris rám figyeljen - Mi féle ember az Apám hogy ennyien utálják?
- Hát nem tudom hogy számít e ez.
- Nekem számít!
- Elég rossz ember Lana!
- Mond el.. - kértem halkan.
- Ő embereket ölet meg - mondta ki nyíltan.
Pár perc kellett mire megemésztettem. Az Apám embereket gyilkoltat vagy gyilkol.. Ettől a gondolattól rosszul lettem és le kellett üljek.
- Emlékszel mit meséltem neked róla? - kérdeztem pár perc után mély letargiába esve.
- Igen.
- Milyen vicces nem? Apámnak a nagy szórakozást az jelentette hogy ilyen undorító dolgokat csinált, mint hogy Anyu mellett maradt volna és akkor talán most minden más lenne.
- Sajnálom. Mindent sajnálok, elhiszed nekem?
- Elhiszem. De ezzel sajnos nem sokra megyek.
- Figyelj ha tudnám, jóvá tenném.
- Talán... Volna valami.
- Mi?
- A lakó társam Emily már biztos aggódik, és szeretném ha valahogyan értesítenéd hogy jól vagyok.
- Megoldható.
- De a legjobb az lenne ha hazamehetnék a cuccaimért, elvégre nincs egy ruhám se.
- Nem lehet Lana. Tényleg nem.
- De miért nem? Jöhetnél h vigyázz rám.
- De arra biztos keresnek. Figyelik a környéket, nem kockáztatok.
- De nincs egy ruhám se!
- Majd veszünk.
- Aha és mégis megmondanád hogy honnan lesz pénz? Kirabolsz egy bankot? Ohh.. Nem is olyan rossz, tőled még ez is kitelik.. - mondtam.
- Van elég pénzem hogy ne idegeskedjek, mellesleg lehet hogy egy szemét disznónak nézel de akkor sem csinálnék ilyet - mondta egyszínű hangon.
- Mert az vagy ...- dünnyögtem az orrom alatt alig hallhatóan.
Nem érdekelt hogy most rá voltam hivatkozva,akkor is haragudtam rá, és az érzéseim felé aligha változtak. Lehet hogy őt csak megbízták hogy tartson fogva de akkor is szörnyű hogy megtette, és hogy ilyenre képes. Még ha nem is én lennék, akkor is elrabolt egy lányt. Úgyhogy ugyan úgy bűnös, és rossz ember!
A mobil telefon csörgésére lettem figyelmes, aztán láttam ahogy Chris oda megy és felveszi a készüléket.
- Mondjad - szólt bele kedvetlenül - Tényleg? Remek. Ühüümm, Aha, Ilyen hamar? Jól van, Nem, dobd ide a postaládába nem akarok elmenni. Ja, Oké, Szia.
Érdekelt hogy kivel beszélt és mit, de úgy tettem mintha észre se vettem volna a beszélgetést és továbbra is a TV-t bámultam.
Délutánonként mindig csak sorozatok mentek, amiket vagy az elejétől nézel vagy képtelen leszel kiigazodni rajtuk, úgyhogy nem kötötte le a figyelmem. De legalább meg tudtam hogy kedd volt.
- Holnap indulunk - mondta Chris megtörve a köztünk lévő csendet.
- Remek.
- Mi bajod? Nincs kedved nyaralni egy szépet? - mondta gúnyosan mire savanyúan rámosolyogtam.
- Előbb fojtanám magam a vízbe mint hogy nyaralásnak tekintsem azt a kényszer időt amit ott kell töltsek veled.
Nem szólt rá semmit, csak elvonult a fürdőszobába aztán megnyitotta a vizet a fürdéshez.
A nap hátralévő részében nem történt semmi izgalmas azon kívül, hogy Chris lement majd egy borítékkal jött vissza. Kibontotta és az asztalra tette a benne lévő dolgokat.
Két útlevelet láttam meg még néhány iratot. Csupa izgalom az egész. De talán ennek örülnöm kellett volna, hogy nem volt min aggódnom.
Másnap reggel Chris szólongatására keltem.
- Kapd össze magad. 20 perc múlva indulunk - dobott rám egy farmert és egy pólót meg egy tiszta fehérneműt, mellette fogkefe is volt.
Ez volt aztán a törődés. Megmosakodtam aztán magamra kapkodtam a ruhákat, amik meglepően jók voltam méretben. Utána bekaptam pár falatot és elmentem fogat mosni, aminek borzasztóan örültem. Mindennel végezve elindultunk az ajtó felé, ami kinyílt előttem. Ha nem tudtam volna a helyzetemről biztos megkíséreltem volna a szökést, bár ez esetben ez meg sem fordult a fejemben.
Kiérve az épületből egy autóba szálltunk be hátulra amit egy pasas vezetett.
- Levy ő Lana, Lana ő pedig egy barátom Levy.
- Örvendek - mondta a fickó mire én is bólintottam, csodálkozva hogy ennyire képes voltam. Én egyáltalán nem örültem hogy ilyen körülmények között kellett ismerkednem, és még jó képet vágni hozzá, de szerencsére nem várta el senki.
- Hová is megyünk pontosan?
- Kubába - mondta mire én felnevettem.
- Komolyan kérdeztem de tuskó.
- Én meg komolyan válaszoltam - ezzel lezárta a témát, és kibámult az ablakon, jelezve nem kíván most társalogni.
Azta! Kubába megyek! El sem hiszem! - ujjongtam magamban aztán lehervadt a képzeletbeli mosoly mert tudatosult bennem hogy nem nyaralni megyek, és nem egy kedves baráttal hanem egy kiállhatatlan senkiházival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése